Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A győri ezredhez látogattak a felsővezetői tanfolyam hallgatói

Szöveg: Sályi Gergő hadnagy | Fotó: az alakulat felvételei |  2022. április 29. 19:19

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél tettek látogatást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Felsőfokú Vezetőképző Intézet, Katonai Felsővezető szakirányú továbbképzési szak hallgatói április 27-én, Győrben.

Győr_felsővezetői (5)

A különböző katonai szervezeteknél már jelenleg is vezető beosztást ellátó főtisztekből álló delegációt - élén Kovács Ferenc ezredes, intézetvezetővel - Könczöl Ferenc ezredes fogadta az alakulat konferenciatermében.

Az ezred parancsnoka előadásában bemutatta az alakulatot, a katonai szervezet felépítését és ismertette az alaprendeltetéséből adódó feladatokat. Kitért a Keleti Pajzs 2022 feladatra, valamint a migrációs válsághelyzet kezelése által rótt többlet terhekre, de szóba kerültek a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program által kínált lehetőségek, valamint a közeljövő szakmai kihívásai is.

Győr_felsővezetői (1)

Az előadást követően a látogatók laktanyabejáráson és egy statikus bemutatón ismerkedtek meg az alakulatnál rendszeresített haditechnikai eszközökkel. Szemügyre vehették az FDC tűzvezető kabint, a K–2PC harcvezető kabint, a kis hatótávolságú KUB légvédelmi rakétarendszer lánctalpas alvázra épített rakéta-indítóállványát (SZPU), illetve a célfelderítő és rakéta–rávezető állomását (SZURN), a MISTRAL típusú, közeli hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer két elemét: a Mercedes Unimog hordozójárműre szerelt vezetési pontot (MCP), valamint az ATLAS indítóállványt is.

A nap zárásaként a látogatók megtekintették a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként érkezett, 21. századi csúcstechnológiát képviselő Légvédelmi Rakéta Műveleti Központ (Surface-to-Air Missile Operations Centre – SAMOC) telepített változatát.