Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A háborút dicsőíti a brit hadsereg marketingje?

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. január 9. 10:03

A brit sereg már a hétéves gyerekeket is megcélozza toborzó kampányával, melyben felmagasztalja a hadviselést – állítja egy, a közelmúltban nyilvánosságra került jelentés.

Részben az iraki és afganisztáni konfliktusok negatív társadalmi visszhangja miatt a brit sereg toborzást indított, mellyel az iskolákba is eljut.

A kampány részeként hangsúlyosabban mutatják be a katonai karrier “akcióhős" oldalát és kevésbé a valóságot – állapítja meg a jelentés.

Nagy-Britannia az egyetlen ország az Európai Unióban, ahol már a 16 évesek körében is engedélyezett a katonai toborzás. A kiskorúak különösen hajlanak rá, hogy a kockázatok alapos mérlegelése nélkül csatlakozzanak egy fegyveres testülethez. A hadviselést vonzó színben feltüntető marketing őket célozza meg.

A Védelmi Minisztérium válaszában tagadta, hogy 16 éven aluliakat is megcélzott volna marketingkampányával. Azt azonban nélkülözhetetlennek tartja, hogy a munkaerőpiacon élesedő versenyben a hadsereg is megismertesse munkáját a fiatalokkal.

“A tájékoztatócsoportok évente mintegy ezer iskolába látogatnak el, kizárólag az iskola meghívása alapján. Nem toborozni mennek, hanem tudatosítani kívánják a diákokban a fegyveres erők helyét társadalmunkban" – reagált a minisztérium szóvivője a jelentés állításaira.