A három testvér

A nemes, székely családban egyértelmű volt, hogy a fivérek katonai pályán fognak elhelyezkedni, hiszen édesapjuk századosként szolgált, édesanyjuk pedig egy horvát tábornok leánya volt.

Ennek érdekében a szegedi katonai nevelőintézetben tanultak, majd Károly (jobb oldali képünkön) négy évig, Sándor pedig tizennyolc esztendőn keresztül szolgált a császári-királyi hadseregben. A hadseregből kilépve Sándor Nyáradandrásfalván, feleségével gazdálkodott, testvére Debrecenben vámellenőrként dolgozott.

1848 tavasza mindkettejük életében nagy változást hozott. Földváry Károly júniusban hadnagyként beállt a szegedi 3. honvéd zászlóaljba, melynek 1849 márciusában lett a parancsnoka. Sándor először a debreceni 10. honvéd zászlóaljnál szolgált, majd Délvidéken, az egyik szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóalj parancsnoka volt.

Földváry Károly fiatal korában, betegség következtében fél szemére megvakult, ezért sokan nem gondolták, hogy Tápióbicskénél a civakodó magyar csapatok között a sarkára áll és vezérként a „nos, egyesülten előre” felkiáltással győzelemre vezeti a sereget.

Ugyanis két alakulat, a 3. szegedi honvéd zászlóalj, akiket gyakran csak fehértollasokként ismertek és a 9. kassai honvéd zászlóalj – a vörössipkások – nem tudtak megegyezni, hogy ki keljen át először a hídon. A versengésre végül a szegediek parancsnoka,

Földváry Károly talált megoldást: a kilencesek zászlótartójának kezéből kiragadta a csapatzászlót, lovával előre törve pedig a két csapatot együtt vezetve kelt át a hídon. Vitézi magatartását természetesen nem hagyták jutalom nélkül, alezredessé léptették elő és április 8-án kitüntették a katonai érdemjel 3. osztályával. Kitüntetése után néhány nappal Vácnál újabb győzelemre vezette csapatát.

A város elfoglalásakor az időjárás mostoha volt, ezért a honvédek elakadtak. Ezen Földváry ezredes különösebben nem illetődött meg, csapatának zászlójával megpróbált előre törni, de lovát kilőtték. Ekkor egy másik hátas nyergébe pattant, de ez is az ellenséges tűzerejének áldozata lett. Harmadszorra már sikerrel járt, a császári csapatok tüzet nyitottak rá, de Földváry rendíthetetlenül tört át a hídon, csapata követve őt elfoglalta Vácot. 1849. május 17-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát, hőstettei után gyakran csak a „hősök hőse” kifejezéssel illették.

A világosi fegyverletétel után halálra ítélték, de ezt később 18 év várfogságra módosították. 1850-ben kegyelmet kapott, testvére szintén ebben az évben szabadult.

Földváry Sándor (fenti képünkön) 1857-ben osztrák és magyar bárói címet kapott, 1868-ban Pesten halt meg. A szabadságharc után Károly részt vett a Makk-féle székelyföldi összeesküvésben, 1859-ben elhagyta Magyarországot, bekapcsolódott az emigrációs munkálatokba, az itáliai magyar légió parancsnoka volt. 1867-ben hazatért, ezután már visszavonultan élt, 74 évesen szívrohamban halt meg. Cegléden helyezték örök nyugalomra.

A harmadik testvér, Földváry Lajos valamivel sikeresebb volt testvéreinél. 1848 tavaszán egy volt a Pest-budai nemzetőrség szervezői közül, majd nyáron az Országos Nemzetőri Haditanács gyalogsági osztályának főnökévé tették. Ez év őszétől a kassai és debreceni hadmegye parancsnoka volt, majd 1849 január 1-én kinevezték ezredessé, emellett az eszéki várőrség parancsnokának is megválasztották.