Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A hit nem könnyebbé teszi a dolgokat, hanem lehetségessé”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Szakál Szebáld |  2023. december 10. 23:15

„Azt szokták mondani, a hit nem könnyebbé teszi a dolgokat, hanem lehetségessé” - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán december 10-én, vasárnap megjelent videójában.

szbk1

A tárcavezető - a Déli harangszó Böjte Csaba testvéréknél, Erdélyben felirat alatt közölt videóban - úgy folytatta: a „hit abban, hogy amit jó szándékkal egymásért és önmagunkért keményen dolgozva megtesszük, annak van értelme és sikeres lesz".

„Hit abban, hogy mi emberek, végső soron összetartozunk" - tette hozzá. Kiemelte, hogy Hunyadi János példája arra tanít, hogy meg kell védenünk azt, ami a miénk.

„Ki kell állnunk egymásért akkor is, amikor úgy látszik, nincs esély a győzelemre és minden elveszett, mert nagy túlerő ellen kell helytállni. Ha bátor és emberséges emberek vállalják a küzdelmet és bízva a Jóistenben összeadják, amijük van, erőt, tehetséget, tudást és bátorságot, mindig lehet győzni" - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

szbk2

„Hunyadi János és Csaba testvér rendtársa, a ferences Kapisztrán Szent János össze tudta hozni az itt élő népeket egy csapatba, egy seregbe, hogy megvédjék otthonukat a hódítók ellen. Küzdelmükre ma is emlékeztet szerte Európában és mindenhol a világon, ahol keresztények élnek, az imádságra hívó déli harangszó" - mutatott rá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

„Erre tanít minket a futball is. Megmutatja, hogy csak azok tudnak kiállni versenyezni, akik alaposan felkészülnek" - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Déli harangszó mozgalom - gyermekek labdarúgó mérkőzéseivel egybekötött - rendezvényen.