Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A honvéd kadétoknak többet jelent a haza és a nemzet

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: Szováthy Kinga |  2023. április 19. 18:55

Első alkalommal rendezték meg a Vay Kadét Kupát Sárospatakon április 19-én, szerdán. A katonai jellegű programokkal színesített sportnap apropója, hogy tavaly szeptemberben a Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon is csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz. A rendezvény megnyitóján Sándor Zsolt altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese méltatta a fiatalok haza iránti elköteleződését.

Amint arra köszöntőjében dr. Téglás Zsolt Gábor, az oktatási intézet igazgatója is rámutatott, az iskola szervezésében 2008 óta minden évben megrendezik a Vay-napokat, aminek keretében idén különleges programot jelent az első ízben megrendezett kadétkupa, ami egyúttal a Honvéd Kadét Programhoz való csatlakozásuk fontos mérföldköve. Felidézte, hogy programmal való ismerkedés idején számos, abban már résztvevő iskolával folytattak ismeretszerző eszmecserét, majd hozzátette, hogy idén már büszkén áll a Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon a partneriskolák sorában. Téglás Zsolt Gábor elmondta, hogy a képzés sajátossága, hogy fokozott formában jelenik meg a hazaszeretetre nevelés, a rend, fegyelem, elkötelezettség és a kitartás. Kijelentette, hogy a honvédelmi nevelés legfőbb célja, hogy tudatosítsa a haza szeretetének és a haza védelmének fontosságát.

Vay_Kadet_Kupa_20230419_05 copy

A kadétkupa megnyitóján jelen volt dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője is, aki beszédében büszkeségének hangot adva köszöntötte a sárospataki tanintézmény csatlakozását a programhoz. Hangsúlyozta, hogy bár a magyarok békeszerető emberek, mégis fel kell készülni és képesnek kell lenni a haza védelmére. Véleménye szerint a Honvéd Kadét Program kiváló mintát ad a fiatalok számára arra, hogy mit jelent a haza védelme, aminek alapvetése a hazaszeretet és a haza tisztelete.

Sándor Zsolt altábornagy úgy fogalmazott: „nagyon büszke vagyok önökre, mert nem a katonát látom most magam előtt – bár remélem, hogy sokan fognak csatlakozni a Magyar Honvédség kötelékéhez –, hanem azokat a fiatal magyar állampolgárokat, akiknek többet jelent Magyarország, többet jelent a haza, többet jelent a nemzet.” Hozzáfűzte, hogy hazafias állampolgárok nélkül egy nemzet sem maradhat fent, éppen ezért Magyarország számára a honvéd kadétok jelentik a jövőt. „Önök azok a leendő katonák, rendőrök, tisztviselők, dolgozók, akik tudják és értik majd – pont emiatt a kadétképzés miatt és amiatt a nevelés miatt, amit otthonról hoztak –, hogy mit jelent Magyarország, hogy hogyan maradhat fenn ez a nemzet. Önök a programhoz való csatlakozással azt választották, hogy többet tesznek a nemzetért” – szögezte le.

Vay_Kadet_Kupa_20230419_07 copy

Kiemelte, hogy a Magyar Honvédség katonáinak jelentős része Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékből származik, ezért, ha azt mondjuk, hogy a magyar katonanemzet, akkor bátran állíthatjuk, hogy e két térség katona vármegye. Hozzátette: a kadétok ezt az örökséget öregbítik tovább.

A megnyitóünnepséget követően – amelynek zárásaként Sándor Zsolt altábornagy jelképesen átadta a honvéd kadétok egyenruháját dr. Téglás Zsolt Gábor igazgatónak – elrajtoltak a különböző sport- és ügyességi foglalkozások. A teljesség igénye nélkül a fiatalok gránátdobásban, egészségügyi ellátásban, céllövészetben, tájékozódásban és különböző erőpróbákon is kipróbálhatták magukat. A megmérettetések között pedig pihentetőprogramként megtekinthették a kiállított haditechnikai eszközöket, így például egy Gidrán páncélozott harcjárművet is, a katonai toborzók sátránál pedig választ kaphattak minden, a katonai hivatással kapcsolatos kérdésükre.