A hősökre emlékeztek Hódmezővásárhelyen
Szöveg: Búz Csaba hadnagy | 2012. május 29. 12:07A háborúkban életüket feláldozó hősi halottakra emlékeztek a hódmezővásárhelyi Kossuth téren álló lovas szobornál május utolsó vasárnapján. Az eseményen részt vettek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái is.
A jeles nap gyökerei az első nagy háborúig nyúlnak vissza. 1917-ben született meg az a törvénycikk, amely emléktáblák állítására kötelezett minden települést. 1924-ben már magáról az emléknapról is rendelkeztek: „A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére, minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az emléknapot mint a hősök emlékünnepét a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli."
Dr. Alácsi Ervin százados, római katolikus tábori lelkész és Bán Csaba református lelkész áldása és imája után a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés virágait.
A koszorúzások több helyszínen folytatódtak, köztük a Hősök terén álló II. világháborús hősi emlékműnél is.