Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A jövő nemzedékét védték

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Schöff Gergely |  2024. május 29. 13:57

Hősi halált halt tűzszerészekre emlékeztek, valamint az egykori parancsnok, Láng László nyugállományú ezredes emléktábláját avatták fel a Tűzszerész Hősök Napján, az Irinyi János laktanyában, május 28-án.

20240528_Tuzszeresz_megemlekezes_tablaavatas_SG_021

Horváth Csaba alezredes, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnokhelyettese beszédében megemlékezett a második világháború lezárását követő szolgálati feladatok során elhunyt tűzszerészekről. Mint mondta „bátrak és igazi hősök voltak ők, hiszen mindennap szembe néztek a halállal. Elsődleges céljuk volt a jövő nemzedékét megvédeni a fel nem robbant bombák, aknák, tüzérségi lövedékek és lőszerek jelentette fenyegetéstől.”

Az alezredes ismertette, hogy az első ilyen megemlékezés eredetét az 1917. évi VIII. törvény képezi. Eszerint kijelentették, hogy hazánk hősi halottainak tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni. A második világháború végeztével megszakadt ez a folyamat, pont akkor, amikor egy maroknyi csapat nekilátott a világégésből visszamaradt robbanóeszközök felderítésének, hatástalanításának és megsemmisítésének. Elhangzott az is, hogy a második világháború lezárása óta több mint háromszáz tűzszerész és aknakutató veszítette életét a civil állampolgárok biztonsága érdekében végzett szolgálata során, jellemzően hazai földön. Ugyanakkor Afganisztánból kapta vissza a közelmúltban az ezred két hősi halott tűzszerész emléktábláját, akik hazánktól távol áldozták életüket Magyarország biztonságáért.

20240528_Tuzszeresz_megemlekezes_tablaavatas_SG_013

Az esemény során leleplezték a tavaly elhunyt Láng László nyugállományú ezredes, az alakulat egykori parancsnokának emléktábláját is, aki a hivatásos állományba vételétől több mint 30 esztendőn át az ezred jogelőd alakulatainál szolgált – ebből 17 évet parancsnokként. „Vezetői tevékenysége magabiztos, szakma- és nevelésközpontú volt. Példás együttműködőképessége, szakértelme nagymértékben hozzájárult elődalakulataink társadalmi elismertségéhez” – fogalmazott az alezredes.

A beszédeket követően Nagy Ferenc Endre százados, a HM Katolikus Tábori Püspökség tábori lelkésze megáldotta az emléktáblát, majd a rendezvény zárásaként Lengyel László ezredes, parancsnok, Horváth Csaba alezredes, parancsnokhelyettes és Bukta Balázs őrnagy, zászlóalj törzsfőnök az emlékező családokkal együtt koszorúkat, illetve virágokat helyezett el az emlékhelyen.