Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A jövő tiszthelyettesei Kaposváron

Szöveg: Mészáros Károly zls. |  2010. január 28. 14:38

Az előzetesen berendezett terembe pótszékek kerülnek, újabb jelentkezési lapok kerülnek másolásra, teljesen megtöltött előadóterem, fogadta a szemlélőt január 28-án a kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Irodában. Ekkor rendezték meg ugyanis az MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság kaposvári toborzói Nyílt Napjukat.

A somogyi toborzók decemberben és januárban bejárták a megye középiskoláinak zömét, felhívva a végzősök figyelmét a katonai hivatás szépségére, a pálya nyújtotta lehetőségekre. A helyi médiában is meghirdetett Toborzó Nyílt Napon célirányosan már „csak" a katonai tiszthelyettes képzés, valamint felsőoktatás iránt érdeklődők jelentek meg. A közel száz fős közönséget Horváth Jenő százados, toborzó tiszt köszöntötte, osztotta meg személyes élményeit a katonai pályáról és kívánt sok sikert az érdeklődőknek. A Tamási Ádám őrmester által tartott ismertetőt követően került sor a tényleges jelentkezések regisztrálására. A bizonytalankodó középiskolások kérdéseire Soós Gábor zászlós és Androkity János főtörzsőrmester válaszoltak és nyújtottak segítséget számukra.

A jó hangulatú rendezvény végére pedig marad a szürke statisztika. A megjelentek közül 47 fő töltött ki jelentkezési lapot tiszthelyettes iskolába, 3 fő pedig a Nemzetvédelmi Egyetem főiskolai képzése iránt érdeklődött. A kísérők, szülők, tanárok-nevelők a Magyar Honvédségről szóló ismeretterjesztő anyagokkal, újságokkal kezükben távozhattak a kaposvári Toborzó Nyílt Napról, a jövő tiszthelyettesei pedig tarsolyukban egy életre szóló lehetőséggel, a katonai pálya ígéretével.

1595896232
 

Címkéknyílt nap