Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mészáros Károly zls.

Cikkek
1595903407

A hősi halált halt ejtőernyősökre emlékeztek

2010. június 16. 13:18

A hagyományoknak megfelelően a Somogy megyei Kerekiben megemlékeztek a község felett 1944-ben hősi halált halt Puma pilóta, Pászty István repülőhadnagyról. A Kereki Várjátékok rendezvénysorozat keretében tartott ünnepségen a honvédség képviselői mellett beszédet mondott Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke is.

1595901656

A háború végére emlékeztek

2010. május 12. 8:47

A hétvégén Somogyban is megemlékezéseket szerveztek a második világháború európai befejezésének 65. évfordulója alkalmából. A Mártírok és Hősök Közalapítvány valamint az Orosz Hagyományőrzők Kaposvári Egyesülete szervezésében a kaposvári Keleti temető Szovjet Kegyeleti Parkjában vette kezdetét a május 9-i rendezvény.

1595901355

Nosztalgikus múltidézés a „Kiegen”

2010. május 7. 7:49

Baráti találkozóra került sor a MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Irodájának nagytermében, ahol a megyei „kiegesek” idézték fel a múlt emlékeit. Május 06-án egyre másra érkeznek a rég nem, vagy éppen csak fényképekről ismert arcok.

1595899828

Emléktábla egy igaz katonának

2010. április 8. 7:03

Emléktáblát avattak Simon László vezérkari őrnagy, az I. Huszárhadosztály vezérkari főnöke emlékére, születésének századik évfordulóján, kaposvári szülőházánál. Az emléktábla állítása Csorba Simon Mária, Simon vk. őrnagy lányának kezdeményezésére a Simon László Alapítvány és a Mártírok és Hősök Közalapítvány közreműködésével jött létre.

1595896231

A jövő tiszthelyettesei Kaposváron

2010. január 28. 14:38

Az előzetesen berendezett terembe pótszékek kerülnek, újabb jelentkezési lapok kerülnek másolásra, teljesen megtöltött előadóterem, fogadta a szemlélőt január 28-án a kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Irodában. Ekkor rendezték meg ugyanis az MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság kaposvári toborzói Nyílt Napjukat.

1595890227

Eszenyi Enikő a ciprusi magyar békefenntartóknál

2009. augusztus 15. 6:43

Váratlan látogató bolydította fel a napokban az MH ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) Magyar Kontingensének életét. A magyar szakasz athienoui Szent-István táborába érkezett a cipruson édesanyjával nyaraló Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, közkedvelt színésznő.

1595889926

Fontos, hogy nagyon jól vezessenek

2009. augusztus 7. 6:00

A napokban került sor az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) Szlovák-Magyar-Horvát Békefenntartó Zászlóaljának közlekedésbiztonsági vetélkedőjére. A félévente megrendezésre kerülő verseny célja a „Legjobb gépjárművezető” cím elnyerése mellett a közlekedési és gépjárműtechnikai ismeretek felfrissítése volt.

1595889914

Békefenntartás és strandröplabda

2009. augusztus 4. 13:16

Az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) Strandröplabda bajnokságát rendezték meg a Szlovák-Magyar-Horvát Békefenntartó Zászlóalj parancsnokságán, Famagustában. A versenyen induló kilenc csapat a Camp General Stefanik homokos pályáján mérte össze erejét.

1595889638

Tábornoki látogatás Famagustában

2009. július 29. 13:24

Az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) Szlovák-magyar-horvát Békefenntartó Zászlóalj famagustai parancsnokságára látogatott Chikadibia Isaac Obiakor nigériai altábornagy, a Békefenntartó Műveletek katonai tanácsadója, Krzysztof Fryderik Mikolajek lengyel alezredes az ENSZ békefenntartó műveletekért felelős tisztjének társaságában.

1595888751

„Ördögi” zenészek Famagustában

2009. július 2. 13:53

A koncertkörúton levő Gypsy Devils (Cigánski Diabli) szlovákiai cigányzenekar ciprusi turnéja alatt meglátogatta az ENSZ Békefenntartó Misszió (UNFICYP) famagustai táborának lakóit. A Szlovák-magyar-horvát Békefenntartó Zászlóalj tagjai díszvacsorán látták vendégül a Sárközi család nevével fémjelzett zenekar tagjait.