Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kar napját ünnepelték

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Tóth László |  2022. február 2. 14:28

Koszorúzással, megemlékezéssel és állománygyűléssel ünnepelte a kar napját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (NKE HHK) február 2-án, Budapesten, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus dísztermében.

TOT_8136

A program – amelyen mások mellett részt vett Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke, Zsiga Tamás dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Magyar Honvédséggel való kapcsolattartásért felelős államtitkári főtanácsosa, valamint Deli Gergely, az NKE rektora is - a Zrínyi-szobor koszorúzásával kezdődött, majd ünnepi megemlékezéssel folytatódott.

TOT_8262

Köszöntőjében Pohl Árpád dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja rámutatott: egy katonai kar ünnepe általában egy jeles haditetthez kapcsolódik, nincs ez másképp a HHK esetében sem. „A kar napja Zrínyi Miklós egyik legnagyobb haditettéhez kötődik: 1664. február 1-jén a téli hadjárat során sikeresen előrenyomuló csapatai elérték az eszéki hidat, majd azt – kitűnő előkészítéssel – két nap alatt felégették. Ez a haditett elvágta a török utánpótlási útvonalakat” – mondta, hozzátéve: a Zrínyiek a magyar hadtörténelem olyan hősei, akik méltán váltak nemzedékek példaképeivé, és akiknek örökségét ápolni kell, hiszen az nem csak katonai, hanem nemzeti és egyetemes érték. „Nekünk katonáknak, de az egész nemzetnek fontos, hogy legyenek történelmi példaképeink, akik munkássága évszázadok múltán sem veszít az értékéből. Erre kötelez bennünket a magyar nemzeti tisztképzés megkezdésének 150. évfordulója, amit idén kiemelt rendezvénysorozattal fogunk megünnepelni” – fogalmazott.

Pohl dandártábornok hangsúlyozta: napjainkban történelminek nevezhető fejlesztési időszaknak lehetünk tanúi, amit a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program fémjelez, ám „annak sikeréhez nem csak a világ legkorszerűbb haditechnikai eszközei kellenek, de szükség van a kitűnően felkészített tisztikarra, amely képes a csapatokat hatékonyan vezetni. A szakmai tudáson túl pedig ugyanolyan fontos, hogy a fiatal generációkban kialakuljon az a mély hazaszeretet és elkötelezett hivatástudat, ami a honvédtiszti pályán nélkülözhetetlen.” A kar dékánja azzal zárta beszédét: Zrínyi alakja, tettei, mai napig érvényes munkássága erőt és kitartást ad korunk kiszámíthatatlan kihívásainak leküzdéséhez.

TOT_8304

Az eseményen Padányi József vezérőrnagy, az NKE HHK Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője tartott emlékelőadást Zrínyi Miklós haditetteiről és örökségéről. Az ünnepi állománygyűlés elismerések átadásával zárult.