Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonaorvosi pálya izgalmasabbnak tűnt…

Szöveg: MH Egészségügyi Központ | Fotó: a katonai szervezet felvételei |  2022. december 10. 19:30

Dr. Pitrik Fruzsina hadnagy, ösztöndíjas katonaorvos már nagyon kicsi korában tudta, hogy orvos szeretne lenni. Kezdettől fogva kutatóorvosként képzelte el magát, azonban az egyetemen rájött, hogy sokkal felemelőbb érzés emberekkel foglalkozni és segíteni őket a felépülésben.

katorvos1

A gyógyítás legizgalmasabb részének a sebészetet tartja, mert szerinte ezen a területen lehet a legváltozatosabb és sokszor a legeredményesebb gyógyulásokat elérni. Bár Fruzsina még csak 25 éves, de már most az az egyik legfontosabb célja, hogy jó szakorvos váljon belőle, mert minél több beteg sikeres felgyógyulásának szeretne részese lenni.

„Például egy vakbélgyulladás is tud nagyon súlyos panaszokat okozni, de viszonylag gyorsan meg lehet operálni, a páciens pedig – jó esetben – néhány nap után szövődménymentesen távozhat. A sebészeten látványosabb, gyorsabb lehet az eredmény, mint adott esetben a belgyógyászaton, ahol általában a hosszabb távú kezelések jellemzőek” – mondta a hadnagy.

katorvos2

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az ősz folyamán számos katonaorvos tett esküt az ország több pontján található alakulatoknál. A velük megkötött ösztöndíj szerződések által még több szakember került az egészségügyi ellátórendszer és a katona-egészségügy területére egyaránt.

Alapkiképzésük után végzettségüknek megfelelően az MH Egészségügyi Központ osztályain, a védelem-egészségügy területén, illetve katonai alakulatok egészségügyi szolgálatainál kaphatnak beosztást és építhetik karrierjüket, amely biztos életpályát és kiszámítható előmenetelt kínál a most még rezidens éveiket töltő fiatalok számára.

Dr. Pitrik Fruzsina hadnagy a megérzésére hallgatva döntött a katonai hivatás mellett, amikor az egyetem tanulmányi rendszerén keresztül értesült a katonaorvosi pályázati felívásról. A döntésben maximálisan támogatta tűzoltó édesapja is. A katonaság már gyermekkorában is vonzotta, és az ezzel járó fegyelem sem okozott gondot neki, melyhez elmondása szerint hozzájárult az is, hogy gimnazista korában karatézott.

Fontos számára, hogy legyen lehetősége változatos, izgalmas helyzetekben és területeken kipróbálni magát, valamint vágyik olyan lehetőségekre, ami által kitekinthet a kórházon kívülre is, amire egy esetleges külszolgálat remek alkalom.

A néha előforduló szélsőséges időjárási viszonyok és a számára „túl húsos” étkezést leszámítva nagyon élvezte a kiképzést, mert kizökkentette az évek óta tartó mentálisan megterhelő életritmusból, ami az egyetemi tanulmányokkal jár. Különösen élvezte a fizikai kimerültséget, új élményekkel gazdagodott, és kipróbálhatta magát számára addig ismeretlen tevékenységekben is.