Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A közel-keleti békéről tárgyalt az egyiptomi elnök

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. augusztus 18. 8:33

Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel folytatott eszmecserét a közel-keleti békéről Washingtonban Hoszni Mubarak egyiptomi elnök.

A zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson Mubarak és Clinton eszmecserét tartottak “az Egyesült Államok és más országok által az Izrael és Palesztina közötti tárgyalások újraindítása érdekében kifejtett erőfeszítések helyzetéről" – közölte Philip Crowley külügyi szóvivő.

Az egyiptomi elnök és az amerikai külügyminiszter megvitatta az egyiptomi emberi jogok és demokrácia kérdését, valamint az iráni, szudáni, pakisztáni és az afganisztáni helyzetet. A kétoldalú kapcsolatok területén szó volt a gazdaságról és az oktatásról.

Az egyiptomi elnök hétfőn találkozott Dennis Blairral, az amerikai hírszerzés igazgatójával és a tervek szerint tárgyal James Jones nemzetbiztonsági főtanácsadóval.

Mubarak kedden találkozik vendéglátójával, Barack Obama elnökkel, valamint várhatóan Joe Biden alelnökkel is.

Az 1981 óta hatalmon lévő 81 éves Hoszni Mubarak az Egyesült Államok egyik legfontosabb közel-keleti szövetségese. Washingtoni látogatása egybeesik az amerikai kormányzat erőfeszítéseivel, amelyekkel rá akarja bírni Izrael a telepek bővítésének befagyasztására, az arab országokat pedig Izraellel való kapcsolataik rendezésére.