Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légvédelmi múzeum nyílt Zsámbékon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. augusztus 18. 8:12

Megnyílt az első magyar légvédelmi fegyvernemi múzeum Zsámbékon, az egykori, Budapestet körülvevő légvédelmi körgyűrű egyik hajdani bázisán; az új intézményt Dr. Holló József ny. altábornagy, a HM HIM főigazgatója adta át rendeltetésének. A honi légvédelem a közeljövőben ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját.

Mátyás Irén, a múzeumot üzemeltető Zsámbéki Medence Idegenforgalmi Egyesület vezetője az átadás alkalmából elmondta: a ’70-es években a fővárost 12 egységből álló légvédelmi bázis óvta az esetleges támadástól.

A NATO-hoz való csatlakozás

1595890246
után a védelmi gyűrű feleslegessé vált, a zsámbéki bázis 15 hektáros területének, 24 épületének kezelését a kulturális egyesület vette át. Az évek során itt színházi előadások, kiállítások, koncertek tartására rendezkedtek be, most pedig egy katonai műemlékké nyilvánított épületben kapott helyet a múzeum.

Az új intézményben és a mellette lévő szabad területen nagy hatótávolságú légvédelmi rakéták, lokátor kocsik és egyéb, valaha modernnek számító haditechnikai eszközök, légvédelmi fegyverek láthatók. Magában a múzeumban a magyar légvédelem történetéből is áttekintést ad egy jól szerkesztett dokumentációs anyag. Ennek apropója – emelte ki a vezető -, hogy a honi légvédelem a közeljövőben ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját.