Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A líbiai beavatkozás addig tart, amíg a lakosság veszélyben van”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 27. 18:48

A líbiai katonai beavatkozás addig tart, amíg a rezsim fenyegeti a civil lakosságot, de szárazföldi erők bevetéséről továbbra sincs szó – mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit védelmi miniszter. Liam Fox a The Sunday Telegraph című vezető vasárnapi konzervatív brit lapnak kijelentette: a brit kormány Moammer Kadhafi líbiai vezető távozását szeretné, és „Líbia számára is ez lenne a legjobb megoldás”, de a jelenlegi katonai akció sikerét az jelenti majd, ha a lakosság „nyugodtan alhat” éjszakánként, annak tudatában, hogy gyermekeit „nem fenyegeti egy ördögi rezsim”.

Fox szerint ha a líbiai rendszer felhagy a polgári lakosság elleni támadásokkal, és felismeri, hogy a konfliktus nem zárulhat számára katonai sikerrel, akkor a beavatkozás „viszonylag gyorsan" véget érhet.

A miniszter a késleltető tényezők között említette ugyanakkor, hogy a rezsim éjszakánként kórházak, mecsetek és lakóházak közvetlen közelében állítja le harckocsijait, tudván, hogy a szövetségesek kerülni akarják a polgári áldozatokat. Több katonai felszerelést is meg lehetne semmisíteni, ha a szövetségesek elfogadnák, hogy „járulékos kárként" civilek halnak meg, a hadikoalíció azonban erre nem hajlandó – tette hozzá Fox.

A Kadhafi sorsára vonatkozó kérdésre a brit védelmi miniszter alig burkolt utalást tett arra, hogy a brit kormány reményei szerint a líbiai vezető hatalmát saját környezetének józanabb tagjai döntik majd meg.

Liam Fox szerint Kadhafi körül vannak olyanok, akik „racionálisabban látják a helyzetet … azt reméljük, hogy az ő realitásérzékük és (a nemzetközi felelősségre vonás) fenyegetése meghozhatja az általunk látni kívánt politikai váltást" Líbiában.

A miniszter ugyanakkor kizárta szárazföldi erők bevetését, mondván: ezt az ENSZ-határozat külön tiltja. Nagy-Britannia egyébként is több mint tízezer katonát állomásoztat Afganisztánban, és annak lehetőségére is „készül", hogy Jemenből evakuálni kell a brit állampolgárokat – tette hozzá. Fox ugyanakkor nem részletezte, hogy a jemeni evakuálás milyen brit katonai beavatkozást jelentene.

A brit védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a líbiai hadművelet nem NATO-misszió, hanem „ENSZ-misszió, a NATO logisztikai eszközeinek felhasználásával".

Kijelentette: szeretné, ha még több ország csatlakozna a hadikoalícióhoz katonai eszközökkel, mert akkor még jobban meg lehetne osztani a költségeket.