„A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből”

Aulich Lajos

„A hadvezérek közt a legtisztább jellemek egyike. Kopasz, szép ember volt. Szemében szokatlan tűz égett, arczán szokatlan nyájasság mosolygott. Volt modorában, magaviseletében valami vorszó, valami kedves, mit más embernél ritkán lehet feltalálni. Pozsonyi születés. 57 éves. A Sándor-gyalogoknál mint alezredes szolgált. Hasonló ranggal a honvédek sorába lépvén, legelőbb a ráczok ellen ment, s több, következményeiben azonban fontossággal nem biró, csatákat vívott” – írta róla Szilágyi Sándor.

Aulich Lajos 1849 júliusától a magyar kormány hadügyminisztere volt. Világosnál tartóztatták le. Október 6-án kötél általi halált halt. „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot" – mondta utoljára.

Damjanich János

„A magyar tábornokok közül egyik sem volt olly népszerű hőse a republicanusoknak, mint épen Damjanich. Már mint kapitány a cs. hadseregben elveszté elüljárói kegyét a magyar ellenzékbeli szövetsége miatt. Azon nemtetszés daczára, mellyel minden tiszt tekintetett, ki magát politikába keverő, Damjanich mégis mindig szorgalmas látogatója volt az ellenzéki köröknek. Midőn a márcziusi nap a császári gondolkozású s az úgynevezett patrióták közti nagy hézagot kitünteté, ekkor a szerb óriás, Damjanich kapitány, olly nyíltan szegődött a márcziusi nyeremények védőihez, hogy a parancsoló austriai tábornok őt Olaszországba rendelni látó magát kénytelve. A Batthyány-ministérium közbejötte azonban megtartáe veszélyes harcost az országban, s egy akkor még rendezetlen csapat őrnagyává előléptettetett. A temesvári nemzetőrség ugyanekkor alezredesül kivont magához; ha ez megtörténik, úgy e városban hihetőleg a tricolor díszlett volna” – írta Damjanichról könyvében Szilágyi Sándor.

Damjanich 1849 júliusától Arad várparancsnoka lett, augusztus 17-én tette le a fegyvert a cári csapatok előtt. „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt" – mondta, mielőtt kötél általi halált halt volna október 6-án.

Dessewffy Arisztid

„Aristid, Abauj megyében Csákáczon született 1802-ben. A dúsabb nemes családok sarja. Mint lovas százados 1838-ban nyugalmaztaték. 1849. jun. 1-én neveztetek ki tábornokká, azelőtt mint csapatvezér egyes csatákban tüntette ki magát. Nevét csak ezután említék gyakrabban, de akkor is szerencsétlenségeiért. Jun. közepén, nehogy Eperjesen körülkerítsék az oroszok, onnan távozni kényteték. Azután Lemcsánál verték meg, honnan Czeglédre vonult. Előbb Perczel, azután Görgei táborában volt. Rettenthetlen katona s valóságos magyar nemes volt. Aradon aug. 6-án kegyelem útján agyonlövetett. Akasztófára volt ítélve” – olvasható róla a „A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből” című könyvben.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadságharc ügye elveszett, Dessewffynek lehetősége lett volna török földre szöknie csapataival együtt, de végül Karánsebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére ő is letette a fegyvert. Eredetileg kötél által tervezték kivégezni, de végül – kegyelem gyanánt – főbe lőtték. „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata" – hangzottak utolsó szavai.

Kiss Ernő

„Temesvárt 1800-ban született. A második huszárezrednél ezredes, az I. hannoveri rend birtokosa s a pápai krisztusrend lovagja volt, a legvagyonosabb nemesemberek sorába tartozék. Midőn a rácz vendée elkezdte forrongásait, Kiss Ernő ellenük küldeték. Blomberg, Ottinger sat. tábornokokkal. Legelőbb Neuzinánál tünteté ki magát. 1847. sept. 2. felingerült sergeit visszatartani nem tudván, Perlasz ellen vezeté rohamra s diadalmasan. De a ráczok sept. 11-kén viszont megtámadák Perlaszt. Kiss visszaverte őket, hanem sergeire az ablakokból is tetetvén lövések, Perlaszt porrá égeté” – írta róla Szilágyi Sándor.

Kiss Ernő 1849 januárjától az adminisztratív feladatokat ellátó Országos Főhadparancsnokság vezetője lett. Világosnál esett fogságba: eleinte őt is kötél által akarták kivégezni, de végül az ítéletet golyó általi halálra változtatták. „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük" – szóltak utolsó szavai. Miután a kivégzőosztag első lövése a vállán találta el, saját maga vezényelt újra tüzet hóhérainak.

Knezić Károly

„Károly, határőr. Belike Gajováczon született 1808-ban. A 34-dik gyalogezredből századosi rangból lépett a honvédek sorába. Keveset szólok róla, csak nevezetesebb csatáit hozván fel. Komárom felszabadításánál ő vezette az avantgárdot. Ápr. 25-én szuronyszegezve ő rohanta meg az osztrák sánczokat. Személyes vitézsége annyit nyomott a latban, mint ügyessége. Jutalmul tábornokká nevezteték ki. Jun. β-án a zsigrádi és peredi csatákban is jelen volt. Mi Kontról íratott, róla is elmondhatta Volna a költő: »Mint pártütőket hűtlenül Eladta Görgei. (Vajdafi.)« Oct. 6-án Aradon felakasztatott” – olvasható róla Szilágyi Sándor könyvében.

Knezić Károlyt Világosnál tartóztatták le, október 6-án kötél általi halált halt. „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat" – mondta utolsó szavaival.

Lahner György

„Zólyomi születésű, 53 éves volt, midőn oct. 6. Aradon felakasztatott. Oct. 12-én kezdte meg előlépési pályáját alezredesi ranggal. A forradalom ügyében a felszerelés és fegyvergyártás körül szerze magának érdemeket” – írja róla röviden művében Szilágyi Sándor.

Lahner György a szabadságharc hadiiparának feje volt, amikor Világosnál fogságba esett. A születésnapján végezték ki kötél által. „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!" – hangzottak végső szavai.

Lázár Vilmos

Róla szintén röviden emlékezik meg könyvében Szilágyi Sándor. „Vilmos, 1715-ben Nagy-Becskereken született. Jobbadán Erdélyben a hétszegi úgynevezett 9-dik hadtestet vezette, mellynek sorába az osztrákok közül hadnagyi rangból lépett. Karánsebesnél aug. 19.kén letette fegyvereit. Oct. 6-kán felakasztották” – írja.

Mivel Lázár Vilmos nem volt tábornok, eleinte viták folytak arról, mi legyen a sorsa, de mivel önálló hadtestet vezényelt, végül ő is október 6-án lelte halálát méghozzá elsőként a vértanúk közül. „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek" – e szavakkal búcsúzott a világtól.

Leiningen-Westerburg Károly

„Hessen-darmstadti nagyherczegség Ilbenstadt városában 1808-ban született. A legnevezetesb német oligarcha családok egyikének tagja volt s Európa egyik legnagyobb hatalmasságának udvarával rokon. A forradalom előtt császári szolgálatban a 31-dik gyalogezrednél százados volt. (…) Mondják, hogy Czibakházánál készakarva fogatta el magát, mi azért is hihető, mert nejéhez fogságában írt levelében tényeket hoz fel, mi mutatja, hogy csak kényszerűségből szolgált a magyar ügy mellett. Weszterburgi gróf Leiningen Károly oct. 6-án felakasztatott. Magas szép ember, büszke, valóságos oligarcha. Tehetségei kétségbevonhatlanok, igen jó és bátor csapatvezér vala” – olvasható róla.

Leiningen-Westerburg Károly Görgey Artúr személyes jó barátja volt, de katonái is rajongva tisztelték, ugyanis minden csatában kitűnt személyes bátorságával. A bitófa alatt söpörte félre a személyét illetően a sajtóban megjelent azon vádakat, melyek szerint Buda bevételekor osztrák tiszteket mészároltatott volna le. „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját" – mondta aztán mielőtt a hóhér a nyakára illesztette volna a kötelet.

Nagysándor József

„Biharmegyei, nagyváradi születés. 45 éves. Nyugalmazott százados vala, midőn a márcziusi napok őt is a cselekvények terére szábták. Első csatája volt oc. 13-kan 1848-ban a ráczok ellen, mikor azoknak egy meglehetős tömege Kikindát megtámadá, kik ellen ő 300 nemzetőrt gyűjtött. Hátban megtámadd a ráczokat, de Piqueti százados ugyanazon időben épen e csapat ellen intézkedvén, őt ellenségnek tartá és sergeire lőtt. A tévedés azonban csakhamar fölvilágulván, a ráczok visszavezettek. Oct. 6-kán már mint alezredes ritka ügyes hadi tapintattal egy arra nyomuló osztrák csapatot, ha ez korán el nem illan, körülkerített volna. Ezután ezredessé s 1849. ápr. 6-kán tábornokká len. Legtöbbnyire a Görgei táborában szolgált, s mint ki a rábizottakat nagy pontossággal teljesité s a csatákban sok személyes bátorságot fejtett ki, hamar tábornokká lön” – írja róla könyvében Szilágyi Sándor.

Habár Nagysándor József nem tartozott Görgey hívei közé, vele tette le a fegyvert Világosnál, itt is esett fogságba. „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett" – mondta, mielőtt felakasztották.

Poeltenberg Ernő

„Pöltenbergi Pölt Ernő született Bécsben 1804-ben. Szülei vagyonos emberek voltak, kik öt korán hadi iskolába s azok végeztével hadi szolgálatba adták. A 4-dik orosz huszárezredben kapitány és svadronos volt, midőn a márcziusi nyeremények miatt keletkezett csatafolyam őt is a magyar sergek sorában látta küzdeni. (…) Görgei táborában őt is elfogták Világoson. S bárha Görgei magát ajánlá áldozatul s katonáiért kért kegyelmet, a dolog mégis megfordítva ütött ki. így történt, hogy oct. 6-án Pöltenberg is felakasztatott. Mondják, hogy a bitófa alatt végig nézve társain igy szólt hozzájok: »Szép deputatio megy istenhez a magyarok ügyében repraesentálni!« Kis ember volt vereses halakkal, tüzes szemekkel. Más parancsait végrehajtani igen alkalmas vala” – olvasható róla az 1850-ben megjelent könyvben.

Schweidel József

„József, bácsmegyei Zomborban született, 63 éves volt. Sándor orosz huszárezredben mint őrnagy szolgált. Oct. 12-én nevezte ki »utólagos jóváhagyás reményében« a honvédelmi bizottmány ezredessé a Sándorgyalogok közt. A schwechati ütközetben részt vett. 1849-dik évi május 9-én Klapka ideiglenes hadügyminister Pest város parancsnokává nevezte ki. Mint egyes csapatvezér más által nem tünteté ki magát, mint hogy másnak tervét pontosan végrehajtá. Zerfi az ő adjutánsa volt. Oct. 6-án Aradon felakasztották” – írta róla Szilágyi Sándor.

Schweidel József volt az egyetlen az aradi vértanúk közül, akit a bírói testület Haynaunál kegyelemre javasolt, aki azonban elutasította a kérelmet. Abba ugyanakkor Schweidel feleségének könyörgésére hajlandó volt belemenni, hogy az eredetileg akasztásról szóló ítéletet golyó általi kivégzésre módosítsák. „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot" – mondta a kivégzőosztag előtt az utolsó szó jogán a tábornok.

Török Ignác

„Tagadhatlanul a legügyesebb mérnök volt a magyar tábornokok sorában. Magas, kopasz ember vala. Ajánló barátságos külsővel birt. Magyaros modorait, gondolkodását illetőleg Répásinak hasonmása volt. Komárom megerősítése, remekműve. A győri és szegedi sánczokat is ő készité. S ki teljes világéltében védletszerekkel működik, oct. 6-kán felakasztaték. A császári geniekarnál alezredes, s utóbb erősségi helyigazgató volt. Született Gödöllőn, 1795-ben” – írja róla röviden Szilágyi Sándor.

Török Ignácot Aradon felakasztották. „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam" – mondta mielőtt nyakába került a kötél.

Vécsey Károly

„Pesten 1809-ben született. A hannover-huszároknál százados s cs. k. kamarás vola. A márcziusi napok után a honvédek sorába állott. Mint a legtöbb cs. k. tisztek, kezdetben ő is a ráczok ellen küzdött. Nevével legelőbb oct. 3-án találkozunk. Akkor őrnagy volt. (…) A temesvári szerencsétlen csata után a cernirozással kényteték felhagyni. Sergével Kiszetóra ment, honnan Bem Soborsin irányába küldé. Vécsey azonban Tótváradnál 42 ágyúit elveszté, ő maga pedig Boros Jenőnél aug. 19-én letette fegyverét az oroszoknak. Felakasztatott oct. 6-kán. Vécsey bátor harczos, csoda ostromokat vitt véghez. De mindenekfelett aristocrata s glacékertyüs hadvezér volt” - olvasható róla az 1850-ben megjelent könyvben.

Gróf Vécsey Károly az V. hadtest parancsnokaként tette le a fegyvert a cári csapatok előtt augusztus 21-én, az aradi tábornokok közül utolsóként. Apja levélben követelte a hadbíróságtól, hogy fiát „bűnözőként" fosszák meg minden rangjától. Őt végezték ki utolsónak, némán nézte végig társai halálát, mielőtt a bitóhoz lépett volna. „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt" – hangzott utolsó mondata.

Szilágyi Sándor „A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből” című könyve itt érhető el elektronikus formában.