Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget ért a parancsnoki országjárás

Szöveg: Antal Ferenc |  2019. május 28. 21:33

A parancsnoki országjárás célja, hogy biztosítsuk az állományt: a Magyar Honvédség családjában mindenki egyformán fontos – hangsúlyozta Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának (MHP) törzsfőnöke a szakmai programsorozat végső állomásán, május 28-án, kedden, Szolnokon.

1599203474
A három hónapos periódust felölelő országjárás során az MHP vezető állománya több, mint 60 alkalommal tartott szakmai konzultációt a Magyar Honvédség előtt álló jelentős strukturális és minőségi fejlesztésekről, a hadműveleti, személyügyi-katonai igazgatási, toborzó, haderőfejlesztési, és szervezeti korszerűsítési területeken végrehajtandó feladatokról.

Az MH Béketámogató Kiképző Központban tartott tájékoztatóján Mihócza Zoltán altábornagy emlékeztetett: a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség idén januári szétválásával jelentős strukturális változás ment végbe a szervezeten belül. A dezintegrációt követően a honvédelmi miniszter az iránymutatásért és az ellenőrzésért felel, miközben a Magyar Honvédség parancsnoka felügyeli és vezeti a kiképzést, felkészítést és a mindennapi munkát. A struktúrában hagyományosan megmaradtak a Csoportfőnökségek, mellettük pedig megjelentek a szemlélőségek, amelyekre eddig nem volt példa a Magyar Honvédségben. A szemlélők – akik szoros együttműködésben dolgoznak a parancsnokság törzsével – felelősek az újonnan beérkező technikai eszközökkel történő kiképzésért, a szabályzatok kidolgozásáért, logisztikai ellátórendszerek megszervezéséért és a személyügyi előmenetelért.

1599203474
A haderőfejlesztéssel kapcsolatban Mihócza Zoltán altábornagy hangsúlyozta: a magyar kormány felismerte, hogy a világpolitikában bekövetkezett új kihívások megkövetelik egy olyan modern, ütőképes, hazája iránt elkötelezett honvédség létrehozását, amely bármely más nemzet fegyveres erejével felveszi a versenyt, és meghatározó erővel bír a térségben. Az elrettentő képesség kialakítása mellett fontos a védelmi és reagáló képesség fejlesztése, az önkéntes tartalékos állomány létszámának növelése, valamint a nemzetgazdaság fejlesztése – hangsúlyozta az altábornagy, hozzátéve: a célok csak össztársadalmi erőfeszítésen keresztül valósulhatnak meg.

Mihócza Zoltán a védelmi költségvetés növekedése kapcsán elmondta, lehetőség nyílik olyan technikai eszközök beszerzésére, amelyekkel teljesen megújul a Magyar Honvédség szárazföldi és légiereje, rakétavédelmi és páncéltörő képessége, de kiemelt feladat többek között a művelettámogató, katonaegészségügyi, valamint kibervédelmi képesség fejlesztése is. A törzsfőnök prezentációjában szót ejtett a Kiskunfélegyházán felépült és már működő fegyvergyárról is, ahol cseh licenc alapján készítenek majd kézifegyvereket a hazai fegyveres erők tagjai számára.

1599203474
A technikai beszerzések mellett nagy hangsúlyt fektetnek majd a személyi állomány felkészítésére is, az új életpálya-modellre, a honvédelmi oktatásra, a kadétprogramra, illetve a különböző honvédségi ösztöndíjak és a katonai infrastruktúra fejlesztésére. Kiemelte továbbá a toborzás és a megtartás fontosságát, hiszen ütőképes hadsereg nem létezik megfelelő utánpótlás nélkül.

A parancsnoki országjárás programsorozat méltó zárásaként Mihócza Zoltán altábornagy az MH Béketámogató Kiképző Központ udvarán, valamint az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, illetve jogelőd szervezetei által gondozott emlékparkban ünnepélyes keretek között ültette el a Lendület fáját, amely szimbolikus értelemben a jelent köti össze a jövővel. Mogyorósi Zsuzsanna, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. kommunikációs ágazati igazgatója pedig a Zrínyi Kiadó angol nyelvű szakkönyveit adományozta az MH Béketámogató Kiképző Központ részére.

1599203475
A szakmai konzultáció keretében a Magyar Honvédség Parancsnokának törzsfőnöke a délután folyamán meglátogatta az MH KIKNYP Toborzó és Érdekvédelmi Központot, illetve a 68. Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóalj bázisát, ahol a munkakörülményekről, toborzással kapcsolatos eredményekről, az oda települt katonai szervezetek mindennapi feladatairól kapott tájékoztatást, valamint megtekintette a központ épületében található páratlan relikviákat tartalmazó csapatmúzeumot is.

1599203475
Fotó: Rácz Tünde