A Magyar Honvédségben bárki kiteljesedhet
Szöveg: Teszler Vendel | Fotó: Honvéd Vezérkar, illusztráció |  2023. május 12. 9:27A honvédelem napjára minden korosztály számára vonzó programmal készül a Magyar Honvédség – hangzott el többek között ez is a Spirit FM „Katonadolog” című műsor május 11-ei adásában.
![Image[2]](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/645d48ae7ccc4253375192.jpg)
A beszélgetés témáit ünnepi alkalmak szolgáltatták: az egyik, hogy a budapesti Bálna épületében a nagyközönség számára május 9-én megnyílt a „175 éves a Magyar Honvédség” nevű interaktív kiállítás, a másik pedig, hogy hamarosan május 21-ét írunk, és a honvédelem napja látványos programokat tartogat az érdeklődőknek. A két esemény kapcsán Prohászka Petra százados, a Honvéd Vezérkar Vezérkari Iroda beosztott főtisztje és Rozs Gergely hadnagy, a hadsereg toborzókampányának egyik arca, testnevelő tiszt vendégeskedett a stúdióban.
Rozs Gergely a műsor elején felelevenítette, hogy egy igazán izgalmas kihívás ért véget nem is olyan régen. A Magyar Honvédség 175. születésnapja alkalmából a honvédelmi tárca arra buzdított mindenkit, hogy a neves évforduló előtt 175 kilométer lefutásával tisztelegjenek. Rozs Gergely büszkén hangsúlyozta: igazán megtisztelő felkérés volt számára, hogy a kihívás során a miniszteri csapat tagja lehetett.
![katdologill1](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/645d48e4d2bab077972137.jpg)
Elhangzott, hogy a nagyon sokan teljesítették a távot futva, viszont számos rendhagyó teljesítmény is született. Volt olyan, aki evezve, úszva érte el a kitűzött célt, de olyan is akadt, aki például 175 kilogramm kinyomásával csatlakozott a kihíváshoz.
A 175 éves a Magyar Honvédség programsorozat számos izgalmas megmozdulást tartogat még az év során. Ilyen lesz például május 21-én a nagyszabású családi nap a Városligetben. A honvédelem napjára minden korosztály számára vonzó programot állított össze a Magyar Honvédség. Ezek közül Prohászka Petra százados a teljesség igénye nélkül néhány igazán izgalmas programelemet ismertetett a hallgatókkal. A Városligetbe látogatók katonazenével; hagyományőrzők bemutatójával, huszárok felvonulásával találkozhatnak majd, de a különleges műveleti katonákkal, tűzszerészekkel, az MH Sportszázad bajnokaival, olimpikonjaival is lehetőségük nyílik majd beszélgetni. Az érdeklődők a honvédség új, high-tech eszközeit, harcjárműveit (Lynx, Leopard, PhZ 2000, Gidrán) is megnézhetik testközelből, de akadálypályán és lézerlövészet alkalmával ügyességüket is kipróbálhatják.
„Május 21-én Buda visszafoglalására emlékezünk; 1992 óta ez a nap hivatalosan is a honvédelem napja” – mondta Prohászka Petra százados.
![katdolill2](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/645d491f745e0519895178.jpg)
A műsor másik fő témája, a Bálnában nyílt kiállítás kapcsán Rozs Gergely hadnagy elmondta, hogy a Magyar Honvédség múltját, jelenét és jövőjét bemutató tárlatot ingyenesen, de előzetes regisztrációhoz kötötten tekintheti meg a nagyközönség.
„Leesett az állam, hogy ennyi eszközt ki lehet próbálni” – fogalmazott az adásban a Várpalotán szolgáló testnevelő tiszt, kiemelve az airsoft lövészetet, a Gripen vadászgép szimulátort, a robotkutyát és a drónokat. „Igyekszünk mindent bemutatni, átadni” – mondta a honvédség toborzókampányának egyik arca, aki mesélt arról, hogy édesapja is katonaként szolgált és vele sokszor járt a székesfehérvári alakulatnál.
A kötődése már akkor kialakult a hadsereg iránt, emellett mindig érdekelték a fegyverek, s miután testnevelő szakon végzett az egyetemen, nagyon örült annak, hogy pályázhatott Várpalotán egy testnevelő tiszti állásra. Ezt sikerült elnyernie, így most az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokságnál szolgál.
![katodolill4](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/645d49b08b41c314175932.jpg)
„Úgy gondoltam, hogy a honvédségnél egy újabb típusú kihívást találhatok magamnak. Visszacsatolást kaptam, hogy igen, képes vagyok megcsinálni az alapkiképzést” – nyilatkozta Rozs Gergely.
„Ha az ember a katonai hivatást választja, akkor nagyon sok oldalról megtalálhatja a számítását. Számos szakma létezik a hadseregen belül, a haderő igazán összetett és komplex. Rengeteg olyan lehetőség van, melyben ki lehet teljesedni, illetve, ha valaki kihívásra vágyik, azt is megkapja. Ez igazán különleges, nem hétköznapi” – tette hozzá Prohászka Petra százados.
A Honvéd Vezérkar Vezérkari Iroda beosztott főtisztje szerint az ember hosszú távon megtalálhatja a számítását a honvédségnél, mert a mindennapok soha nem egyformák, soha nem unalmasak.
Az aktuális, valamint a korábbi adásokat az alábbi linkekre kattintva tudják meghallgatni:
Apple podcast
Google podcast
Spotify
Anchor