Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A mindennapok dolgozói

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Kertész László |  2021. szeptember 1. 20:44

A személyügyi igazgatás napja alkalmából tartottak ünnepi állománygyűlést szeptember elsején, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál. A rendezvényen részt vett Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese és Zsiga Tamás dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Személyzeti Csoportfőnökség csoportfőnöke.

Személyügyi igazgatás napja KLAC0378

A megjelenteket levélben köszöntötte Benkő Tibor honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka. Mint hangsúlyozták: a személyügyi szakterület és a szakemberek munkája végig kíséri a katonák minden lépését, életpályáját. „A toborzók ott vannak az első lépéseknél, amikor az érdeklődő még csak ismerkedik a Magyar Honvédséggel, majd átsegítik őt az első megmérettetéseken. A személyügyi és humánszolgálati szakemberek a katonai életút és a katona családjának támogatása kapcsán folyamatosan jelen vannak a katonák és hozzátartozóik életében” - írták a levélben.

Mint Sándor Zsolt vezérőrnagy kiemelte: most jött el a humán és személyügyi támogató rendszer ideje. „Önökön múlik, hogy az alárendelt alakulatoknak legyenek katonáik, képzett tisztjeik, altisztjeik és legyenek olyan szakemberek, akik akár a civil, akár a katonai képzésben, oktatásban végig mennek azokon a lépcsőfokokon, amik ahhoz kellenek, hogy végül valóban egy haderő épüljön” - hangsúlyozta a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese.

Személyügyi igazgatás napja KLAC0391

A vezérőrnagy elmondta: a személyügyi szakemberekre támaszkodva meg fog történni a terület és a szabályozórendszer átalakítása, egyszerűsítése.

A rendezvény folytatásaként elismeréseket adtak át, majd a Honvéd Férfikar ünnepi műsora zárta az állománygyűlést.

Kapcsolódó cikkek