A múlt nyomában
Szöveg: honvedelem.hu | 2024. január 13. 7:40Az élet számtalan esetben produkál olyan adomákat, amelyek mintha a legnagyobb írók fantáziájának szüleményei volnának. Csakhogy ezek a történetek igazak, a főszereplői pedig gyakran egyszerű hétköznapi emberek, miként ezúttal is. Ismerjék meg két tizedes – nagypapa és unokája – nem mindennapi történetét.
A terveknek megfelelően az Osztrák–Magyar Monarchia erői a Piave folyó mentén, 1918. június 15-én, pontban hajnali 3 órakor megindították támadásukat az akkorra már francia és brit alakulatok által is védett olasz állások ellen. Az offenzíva gázlövéssel kezdődött, ám ez a párás idő és a gázlőszerek állapota miatt nem érte el célját; csupán annyi hatást fejtett ki, mintha könnygázt lőttek volna az antantcsapatokra. A félresikerült akciót három és fél órán keresztül tartó tüzérségi előkészítés követte, majd reggel – pergőtűz kíséretében – megindult a gyalogsági roham is: kezdetét vette a második piavei csata.
Kedvezőtlen előjelek
Az offenzívát (amelyről később kiderült, hogy a Monarchia utolsó nagy támadó művelete volt az első világháborúban) még az előző év végén, a caporettói áttörés, más néven az első piavei csata után kezdte el tervezni az osztrák–magyar hadvezetés. A támadástól a hadsereg egységének helyreállítását várták, továbbá azt, hogy sikere esetén az ellenséget elfogadható békére tudják kényszeríteni. Azzal azonban nem számoltak, hogy a vonalak megerősítésére a keleti hadszíntéren felszabadult, majd onnan ide átvezényelt csapatokban már nem ég a korábbi „harci tűz” – a katonáknak ekkorra már elegük volt a háborúból és egész egyszerűen nem akartak tovább harcolni.
További részletek a Magyar Honvéd magazin január 12-én, pénteken megjelent számában!
