A nő, aki letörölte a sebesült katonák könnyeit

Kossuth Zsuzsanna az idősödő sátoraljaújhelyi Kossuth-házaspár negyedik lánygyermekeként született. Ügyvéd édesapja idős korában elvesztette állását, ezért szüleivel együtt Pestre költözött. Kossuth Lajos anyagilag támogatta családját, és Zsuzsanna is segített bátyjának: részt vett a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésében. Mielőtt testvérét letartóztatták, a házkutatás elől megmentette az utolsó szám kéziratát. Zsuzsanna művelt, több nyelven beszélő nő volt, angolul, németül és franciául is tanult, emellett édesanyja a háztartás körüli teendőkre is megtanította. Édesapját 1839-ben vesztette el.

1841-ben feleségül ment Meszlényi Rudolfhoz, Fejér megye képviselőjéhez, aki emellett földbirtokos, ügyvéd, valamint hírlapíró is volt. Esküvőjüket egy budai kápolnában tartották. Élete ezután férje sárbogárdi birtokán folytatódott, ahol hét évig boldog házasságban töltötték mindennapjaikat. 1848-ban a férfi meghalt, így nem láthatta, ahogy néhány héttel később megszületett harmadik gyermekük, aki szintén a Rudolf nevet kapta. A fiatal nő nehéz anyagi körülmények közt élt gyermekeivel Pesten. Miután az országgyűlés nem tudta megoldani a város védelmét, a kormány Debrecenbe költözött. Zsuzsanna is oda menekült. Útközben másfél éves kisfiát is elvesztette, akit Szolnokon temettek el.

1848–49-ben kitört a forradalom- és szabadságharc, melynek bátyja az élére állt. 1849 elején, Flór Ferenc vezetésével ujjászervezték a honvédség egészségügyi osztályát, majd áprilisban testvére őt nevezte ki a tábori kórházak főápolónőjének. Zsuzsanna munkájával elérte, hogy három hónap alatt 72 tábori kórházat létesítsenek, amelyekben a korábbiaknál modernebb módszerekkel kezelték a betegeket. Több kiáltványt is írt, amelyekben a sebesültek önkéntes ápolására szólította fel a magyar nőket. A feltételek - egyebek mellett - a rend, a pontosság, a józan erkölcs és a gyengédség voltak, azok iránt, akik a haza szabadságáért küzdenek. Arra kérte a lakosságot, hogy aki teheti, fogadjon be könnyebb sebesülteket. A szabadságharc végéig azon dolgozott, hogy a betegellátás körülményein javítson, ezért Barna Ignác orvossal együtt bejárta az országot. Ő volt a legelső, aki katonai kórházakat hozott létre és felügyelt női ápolóként.

„Amit teszek minden magyar asszony kötelessége, hiszen katonáink a csatatéren értünk véreznek, a mi feladatunk tehát, hogy sebeiket bekötözzük” – tartotta hitvallásának. Maga is kivette a részét a betegek ápolásából, még arra is ügyelt, hogy az egy faluból származók egy szobába kerüljenek. Úgy gondolta, a betegágyon nincs ellenség, csak ember, ezért az osztrák katonák szenvedését is igyekezett enyhíteni. Hitt abban, hogy mindenkivel gyengédséggel kell bánni, hiszen a test sebei mellett a lelki sebeket is gyógyítani kell. Az Amerikai Egyesült Államokban már életében tisztelték munkássága miatt.

A világosi fegyverletétel alatt Aradon tartózkodott, ezt követően császári fogságba került. Közel fél évig tartották a budai várbörtönben, ahol tüdőbetegség alakult ki nála. Bírósági eljárás indult ellene, a tárgyaláson nem kapott védőügyvédet, így önmagát kellett megvédenie. Az ítélet kimondása előtt osztrák katonák érkeztek, akik felismerték az őket gyengédséggel ápoló asszonyt, ezért Zsuzsannát szabadon engedték, az országot azonban nem hagyta el. Nevelőintézetet nyitott, magyart és történelmet tanított, emellett gyermeknevelésből tartotta el a családját.

Bízott benne, hogy bátyját sikerül visszahozni a száműzetésből, ezért részt vett a Makk József és Jubál Károly vezette szervezkedésben. Emiatt 1851-ben újból letartóztatták. A pesti Újépületben kiújult a tüdőbetegsége, ezért a bécsi rabkórházba vitték. Az Amerikai Egyesült Államok nagykövete segítségével kiengedték, egy feltétellel: külföldre költözzön és nem térhet vissza hazájába. Lipcsébe utazott, majd Brüsszelben élt tovább, ahol elsajátította a csipkeverés képességét és csipkeverő műhelyt nyitott. A brüsszeli osztrák nagykövet nyomása miatt azonban itt sem tartózkodhattak sokáig. A belga királynőhöz fordult, hogy édesanyja állapota miatt halasszák el az utazást, azonban miután 1852-ben ő is elhunyt, az Amerikai Egyesült Államokba vezetett útja. 1853-ban érkezett meg New Yorkba. A megélhetését a csipkeverésből szerette volna biztosítani, de a túlfeszített munka miatt egyre súlyosabbá vált a tüdőbetegsége. 1854. június 29-én hunyt el. 2018. június 8-a óta New Yorkban, az Első Presbiteriánus Templom bejáratánál sírhelyét emléktábla jelöli.