A nő, aki megreformálta Mátyás király udvarát

Beatrix fényűző életet élt Nápolyban, hiszen a magasszintű oktatás és a kódex mellett apjától saját udvartartást kapott. Tizenhat évesen saját orvosa, udvarnagya, főszakácsa, pincemestere és udvarhölgyei alkották személyzetet. Az ellátás garantálta a fényűző életet, de a pénzhez nem értett, ezért adósságba került, sokat pazarolt, a korabeli írások egyenesen tékozlónak tartották.

Három évig húzódó tárgyalások után 1476 szeptemberében, Nápolyban zajlott a szertartás, ahol Hunyadi unokatestvére, Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajda képviselte. A magyar delegáció ötven nemesből és főúrból állt, akiket ötszázhuszonkilenc lovas kísért, majd októberben csatlakozott hozzájuk a királynőt és udvaroncait kísérő háromszázötven lovas.

A nem mindennapi menet december 10-én érkezett Székesfehérvárra, ekkor találkozott először a jegyespár. Azonban a király édesanyja, Szilágyi Erzsébet már Szlavóniában aranyozott, bársonnyal bevont hintókkal fogadta menyét.

Ahogyan a díszes menetre, úgy a menyegzőre is jellemző volt a mérhetetlen pompa és túldíszítettség, hiszen a vacsorán aranyozott pohárból itták az ezüsthordókból folyó jobbnál-jobb borokat. Az ünnepség a lakodalommal nem ért véget, a karácsony közeledtével egészen vízkeresztig ünnepelt a királyi udvar.

Beatrix királyné szerepéről megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy Mátyással az esküvő után már nem tudtak olyan könnyen találkozni hívei, hiszen testőrök őrizték. Úgy tartották, hogy a makacs, másokra nem hallgató Hunyadi egy erős akaratú olasz nő fogságába került.

A gyerekkorában megszokott fényes udvart Beatrix igyekezett Visegrádon is felépíteni, ezért megjelentek a színes terítők, evőeszközök és a korra jellemző, díszes poharak és kelyhek. A főurak elégedetlensége ellenére Mátyás támogatta fiatal feleségét, jó szemmel nézte, hogy udvarát zenészek, mesteremberek, könyvek, luxustárgyak és tudósok töltik meg.

Mátyás feleségét még hadjárataiba is magával vitte, persze gondoskodott róla, hogy a harctérhez közel eső városokba, a megszokott körülmények között lakjon hitvese. Beatrix ezért nagyon megkedvelte Bécs városát, amikor lehetősége volt, ott tartózkodott. Ennek is köszönhetően a művelt királyné alig ismerte királyságát, a keleti országrészben nagy valószínűséggel sosem járt. A feljegyzések szerint ennek ellenére jól beszélt magyarul, mivel magyar kérdésre magyarul, német kérdésre németül tudott válaszolni.

Beatrix sorsa Mátyás 1490. április 6-án bekövetkezett halálával gyökeresen megváltozott. A megözvegyült királyné hibái ekkor előtérbe kerültek, ezért mindenképpen házassággal kívánta töredező hatalmát fenntartani. Ulászló azonban nem akart meddő asszonyt feleségül venni, végül Beatrix meggyőzte leendő férjét, mivel meghiúsult frigy esetén a hozományt és az ezen felül kapott kölcsönt is egy összegben kellett volna visszafizetni.

A házasság végül kényszerből megköttetett, ahol néhány tanún kívül csak a pár és Bakócz Tamás volt jelen. A püspök szándékosan hibát vétett a szertartás alatt, hogy ezzel is segítse az új királyt. A csalás végül kitudódott, így a pápához fordultak, hogy az egyház eljárásával bontsák fel a házasságot.

A megszégyenített királyné 1501 áprilisában hazatért Nápolyba, ahol „szerencsétlen, boldogtalan királynének” nevezte magát, leveleit is így írta alá. Életében még megélte, ahogy elfoglalják a nápolyi királyságot és csak egy püspöki kegyelemnek köszönhetően élhetett továbbra is átlag feletti színvonalon.

A tragikus sorsú Beatrix 51 éves korában, 1508. szeptember 23-án halt meg, hamvait édesapja mellé, a Poblet kolostorban helyezték végső nyugalomra.