Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A pákozdi csatára emlékeztek a Fejér megyei honvédek

Szöveg: Gyimóthy Levente | Fotó: Révész Csaba |  2022. október 4. 16:07

Megemlékezéssel tisztelegtek a pákozdi csata 174. évfordulóján a Fejér megyei katonák. Emlékeztek az ütközetre, és néhai dr. Gyuricza Béla vezérezredes hiánypótló munkásságára is.

RCS_9911a

A több helyi hagyományőrző egyesület jelenlétében zajlott eseményen dr. Görög István nyugállományú ezredes, a Katonai Emlékpark (KEMPP) ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a pákozdi csatában önkéntesek tízezrei vállaltak szerepet a honvédseregben. Az 1848.szeptember 29-i ütközet emlékét jelenünkig megőrizte.

RCS_9922a

Az eseményen Cserenyecz Béla nyugállományú ezredes, Gyuricza Béla vezérezredes egykori beosztottja emlékeztetett volt elöljárója munkásságára, aminek köszönhetően ma emlékpark idézi fel az egykor történteket. Kiemelte: a néhai tábornok segítőkészségét, elhivatottságát a honvédelem ügyéért, felelősségérzetét, tiszta gondolkodását, kiváló kezdeményező és kapcsolatépítő készségét. A tábornok a rendszerváltás hajnalán rendíthetetlenül dolgozott a honvédség belső életének jobbá tételéért, szorgalmazva a haderő teljes reformját – tette hozzá, méltatva Gyuricza Béla vezérezredes lépéseit. A csata emlékére több, mint félszáz éve állított obeliszknél Oláh László, a KEMPP szakmai igazgatója a pákozdi csata évfordulója kapcsán megjegyezte: az olyan erővel égett be a magyar emlékezetbe, hogy az eltelt 174 év sem tudta elhomályosítani.

RCS_9864a

 Végzetes belépni bármely háborúba anélkül, hogy győzni akarnánk – erről már Vokla János ezredes, Székesfehérvár Helyőrség parancsnoka, egyben az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka beszélt, felidézve a helyszínen Douglas McArthur amerikai tábornok gondolatát. A Magyar Honvédség parancsnoka nevében tartott emlékbeszédében nyomatékosította: egy nemzetet akkor nem érnek támadások, ha belülről erősnek, szilárdnak mutatkozik. Ezt példázza a pákozd-pátka-sukorói csata kimenetele is, amely hazaszeretetünket, a haza iránti hűségünket erősítő példaként tör elő, esztendőről-esztendőre.

Rávilágítva az egykori hadsereg főparancsnok, Móga János honvéd altábornagy tevékenységére, kiemelte: szabadságharcunk legelső ütközetében a horvát erők támadásai sorra összeomlottak a "magyar ágyúk tűzrengetegében", így Jellasics horvát bánnak visszavonulást kellett elrendelnie, ami magyar diadalt hozott.

A pákozdi csata – tette hozzá – politikai-erkölcsi hatása révén minden időkre hatással bíró, örök jelképpé vált. Az új nemzeti honvédsereg megvédte a forradalmat és annak vívmányait, míg Magyarország megőrizte az áprilisi törvényekkel kiharcolt önállóságát.

Az ütközet üzenete, hogy a magyarok a nehéz időkben is rendületlenül erősítsék egymást, álljanak ki hazájuk függetlenségéért és ne engedjék el a másik kezét – fogalmazott.

RCS_9873a

"A szabadság drága dolog. Szabadok csak akkor lehetünk, ha ezért megharcolunk, a Magyar Honvédség pedig csak akkor lehet erős, ha stabil társadalmi támogatás áll mögötte. Napjainkban szomszédunkban háború dúl. Épp ezért is kulcskérdés, hogy a lakosság a katonák mellé álljon, ezzel segítve az új, korszerű és erős haderő megteremtését" – hangsúlyozta Vokla ezredes.

A parancsnok arról is beszélt, hogy a 174 évvel ezelőtti esemény, hitet, erőt ad a mindennapok küzdelmeihez, kitapossa számunkra a jövő katonai stratégiai gondolkodásának járható útjait. A fiatal generációknak is üzent: "hős elődeink a mi érdekünkben hozták véráldozatukat”. A múlt példája kötelez mindnyájunkat: a hazát meg kell védeni! – jelentette ki, majd zárógondolatként Kossuth Lajos egykori kijelentését idézte fel: „Rólunk nélkülünk senki ne intézkedjék!”

Az esemény koszorúzással ért véget, amelyen Dancs Norbert járási hivatalvezető és Kardos Ádám, Pákozd polgármestere mellett Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök; Oláh Emil ezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze, Miklovich János ezredes, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnoka,  Németh Andor alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Hadkiegészítő és Toborzó Központjának parancsnoka is koszorút helyezett el az emlékműnél.

Az emléknapon Tolcsvay Béla zeneszerző, Kossuth-díjas énekmondó adott elő a kort megidéző dallamokat, illetve közreműködött az MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar.