Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kurucos tisztújítás

Szöveg: Galambos Sándor | Fotó: a szerző felvételei |  2022. október 4. 15:07

A három évre szólt mandátumának lejártával, ismét Romvári Frigyes nyugállományú ezredest választotta a közösségük vezetőjének a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület tagsága.

Kuruc_Vitézek_tisztújítás (8)

Szeptember utolsó hétvégéjén tartotta tisztújító közgyűlését a kiskunhalasi katonák nyugállományú egyesülete. A megjelenteket a levezető elnök, Vajda Ilona köszöntötte, majd Bíró Sándor nyugállományú főtörzszászlós, a jelölőbizottság elnöke ismertette a klub vezetésére javasolt személyek névsorát. Az alapszabályzat módosításának értelmében a vezető testület tagjainak már négy évre szól a mandátumuk.

A százhatvan fős egyesület közgyűlésén nyolcvannégyen, a tagság 52,5 százaléka vett részt. Egyhangú, nyílt szavazással választották meg ismét - a 2001. június 30-i hatállyal, jogutód nélkül felszámolt MH 36. Gábor Áron Páncéltörő Tüzérezred utolsó parancsnokát - Romvári Frigyes nyugállományú ezredest az egyesület elnökének. A vezetőség tagjaként a munkáját Vajda Ilona, Kochné Túri Terézia, Gálné Madarász Irén, Kakuk Gyuláné, Tabáné Daczi Judit és Tóbiás Lajos fogják támogatni. A jelenlévők a felügyelő bizottság elnöki feladatkörének ellátásával Süli Jenő nyugállományú tűzoltó zászlóst, munkája segítésével pedig Vincze Zoltánt és Szalka Zoltánnét bízták meg. A közösség megválasztott tisztségviselőinek Hideg István nyugállományú őrnagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-alföldi régiójának elnöke is gratulált.

Kuruc_Vitézek_tisztújítás (11)

A tisztújító közgyűlés hivatalos részének zárásaként a klub régi-új elnöke tájékoztatta a tagságot, hogy az idősek világnapja alkalmából Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott központi ünnepségen, a honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett áldozatos munkája elismeréseként Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Aranykor Kitüntető Cím bronz fokozatát adományozta két tagtársuknak, Seres István nyugállományú századosnak és Ormándi Lajosné nyugállományú törzszászlósnak.