Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A pápa elítélte az alexandriai merényletet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. január 4. 9:33

XVI. Benedek pápa elítélte, „alávaló gesztusnak” nevezte az egyiptomi Alexandriában szombatra virradó éjjel elkövetett merényletet, amely egy kopt keresztény templom ellen irányult, legkevesebb 21 ember halálát és mintegy hetvennek a sebesülését okozva.

„Fájdalommal értesültem a kopt keresztény közösség elleni újabb merényletről – jelentette a szentatya a vatikáni Szent Péter téren mondott vasárnapi úrangyala imádsága után. – Ez az alávaló halálos gesztus, csakúgy, mint pokolgépek elhelyezése Irakban keresztények házai közelében, hogy távozásra kényszerítsék őket, sérti Istent és az egész emberiséget. Az erőszak e stratégiájával szemben, amelynek célpontjai a keresztények, imádkozom az áldozatokért és hozzátartozóikért" – mondta az egyházfő. Megemlékezett az elmúlt évben meggyilkolt papokról is.

Az Egyházak Világtanácsa vasárnap Genfben kiadott közleményében szintén elítélte az egyiptomi merényletet „ártatlan hívők ellen az alexandriai Szentek Temploma előtt".

A genfi központú tanács „szilárdságra és egységre" biztatta az egyiptomiakat. Utalva az utóbbi idők iraki keresztényellenes támadásaira is, felszólította „Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt, a térség vallási vezetőit és kormányait, hogy gyorsan és határozottan lépjenek fel minden felekezet híveinek alapvető vallási jogaiért".

Címkékjog