Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A RACVIAC igazgatóját fogadta a honvédelmi miniszter

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2021. november 24. 17:34

Benkő Tibor honvédelmi miniszter udvariassági látogatáson fogadta Jeronim Bazot, a zágrábi székhelyű Biztonsági Együttműködési Központ (RACVIAC) igazgatóját (korábbi albán vezérkari főnök) november 24-én, szerdán. Az igazgató a szervezet 2011. évi Bécsi Dokumentummal foglalkozó fegyverzet-ellenőrzési tanfolyamának keretében látogatott Magyarországra.

A találkozón Benkő Tibor kifejtette, hogy a Nyugat-Balkán stabilitása és a régió országai közötti kapcsolatok erősítése Magyarország számára első számú prioritás, valamint hazánk kiemelten támogatja a térség országainak európai integrációját.

A találkozón elhangzott, hogy az euroatlanti biztonság szempontjából felértékelődött a RACVIAC tevékenysége, többek között azért, mert a Nyugat-Balkán továbbra is sérülékeny terület a kézi- és könnyűfegyverek proliferációja, valamint az egyéb veszélyes technológiákhoz való hozzáférés tekintetében. A honvédelmi tárca vezetője és a RACVIAC igazgatója egyetértett abban, hogy a szervezet tagállamainak közös érdeke a meglévő fegyverzet-ellenőrzési, leszerelési és non-proliferációs rezsimek megerősítése.

260499386_591320958759874_4129222342805620876_n

A honvédelmi miniszter elmondta: Magyarország támogatja a szervezet munkáját és lehetőségei szerint részt vállal tevékenységében. Hazánk egy fő szakértőt delegál a RACVIAC állományába, továbbá hozzájárulunk az oktatási és kiképzési feladatokhoz előadók biztosításával és természetbeni program-finanszírozással.

A RACVIAC fő feladata, hogy erősítse a párbeszédet és az együttműködést a térség országai, valamint a nemzetközi partnerszervezetek között, biztosítva a független és pártatlan platformot a béke és biztonság kérdéseinek megvitatására. Mindezeket program-alapú együttműködési formákban - tanfolyamok, szakemberek gyakorlati képzése, konferenciák, szemináriumok, gyakorlatok - valósítja meg, saját finanszírozással és/vagy donorok támogatásával.