Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A repüléstilalom hátráltatja az új Raptorok átadását

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2011. július 15. 16:54

Az USAF Raptorai május 3-a óta a földön vesztegelnek az oxigénellátó rendszer hibája miatt, és ez a tilalom vonatkozik az újonnan gyártott gépekre is. Ezek berepülését nem tudják végrehajtani, így nem kerülhetnek a légierő állományába, hanem továbbra is a gyárudvaron várakoznak.

A Lockheed Martin lassan végez a megrendelt 187 gép összeszerelésével, egészen pontosan az utolsó példányt az idei év decemberére várják. Az eddigi utolsó gépet, a 4181 oldalszámút június 22-én adták át a légierőnek, másik kettő is kész van már (4182 és 4183 oldalszámúak), ezek azonban még nem kezdhették meg a tesztrepüléseket.
Az oxigénellátó rendszer vizsgálata január óta tart, és érinti az A-10, F-15E, F-16, F-35 és T-6 típusokat is, de csak a F-22-esek repülését állították le. Egyedül az Edward légibázison állomásozó gépek repülhetnek tesztpilótákkal, akik a kivizsgálásban is részt vesznek.

A pilóták és a földi személyzet szimulátoron illetve a földön gyakorolhat, hogy a jártasságukat minél jobban fenntarthassák. Ha majd végre feloldják a repüléstilalmat, akkor az első időkben a helyreállító gyakorlórepüléseket kell végrehajtaniuk a pilótáknak, ugyanis a repülésben vannak helyzetek, amiket a szimulátor nem tud pótolni.