„A sport a mindennapjaim része”

Szinte nincs olyan sportesemény a Magyar Honvédségen belül, ahol az indulók között ne találkoznánk Szabó Szilvia nevével, aki elmondása szerint hamarabb tanult meg futni, mint járni.

„Nem voltam az a tipikus kislány, aki leül a sarokba és naphosszat babázgat. Állandóan a fiúkkal lógtam – verekedtünk, fogócskáztunk, fára másztunk. Általános iskolában már városi futóversenyeken indultam, majd az első sportág, amivel megismerkedtem, az atlétika volt” – mondta Szabó Szilvia, aki a nyolcvanas években futó magyar televíziós sorozat, a „Linda” hatására kezdett a küzdősportok irányába fordulni.

„Magyarországon akkoriban kezdett terjedni a sportkarate, a film hatására pedig sok osztálytársam kezdett karatézni, így én is megkérdeztem a szüleimet, hogy járhatnék-e” – fűzte hozzá.

„Emlékszem az első edzéseken még pólót és melegítőt viseltem, mikor az edző megkérdezte, hogy ki szeretne vizsgázni. Rögtön az első sorba tülekedtem, mire rám nézett és annyit mondott: először legyen ruhád, utána vizsgázhatsz. Mivel édesanyám ügyes varrónő, az első karate ruhámat gyakorlatilag ő készítette” – emlékezett Szabó Szilvia, aki hozzátette azt is, már az első vizsga után érezte, hogy ez a fajta sport áll legközelebb hozzá.

Középiskoláját lakhelyén, Mezőtúron, a Teleki Blanka Gimnáziumban végezte, így heti két-három alkalommal tudott edzésekre járni.

„Kiváló edzőm volt, Szűcs István, aki tényleg a nagybetűs pedagógus és ember. A közösség pedig a szó szoros értelmében olyan jó volt, hogy meg is haltam volna, ha nem járhatok többé edzésre” – mondta Szabó Szilvia, kiemelve, a karate által kapott fizikális alapok, valamint az edző személye volt az, ami miatt a testnevelés tanári pályát irányozta felsőfokú tanulmányként. A felvételi nem sikerült elsőre, ezért cukrásznak tanult Gyulán, majd egy véletlen folytán jelentkezett Egerbe, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolára.

„A karate szakosztályunk nagyon jó kapcsolatot ápolt az egri judósokkal. Egyik nyári edzőtáborunkban találkoztam két egri főiskolás lánnyal, akiktől megtudtam, hogy van lehetőség nulladik évfolyamra jelentkezni. Két nap alatt intéztem el az összes ezzel járó procedúrát, majd 1995-ben megkezdtem a tanulmányaimat. Egerben nem volt karate, ellenben voltak judo edzések. Az első edzésre még a karate ruhámban mentem le, de a következőre már judo gi-ben, itt el is dőlt a sorsom, köszönhetően edzőimnek, Járdán Tamásnak és Horváth Tamásnak” – emlékezett.

A főiskolai évek alatt előbb a főiskolai judo bajnokságokon indult, majd következtek a rangsorversenyek és az országos bajnokságok.

„Az első komoly versenyem a kilencvenes évek közepén a Balaton Kupa volt, ahol az első mérkőzésen a sportág egyik ikonjának számító Csizmadia Eszterrel kerültem szembe, aki előtte érkezett haza az olimpiáról. Ez sok tekintetben ösztönzőleg hatott rám.”

A diploma megszerzését követően Mezőtúron tanított, mellette pedig jelentkezett a Testnevelési Egyetemre.

„Ez volt az az időszak – 2002-2003 körül –, amikor igazából belecsöppentem a judos életbe. Akkoriban Szolnokon Török Ferencnél edzettem és egyik kerettársam ösztönzésére – akinek édesapja Köpöczi József alezredes, az akkori MH 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóalj parancsnoka volt – jelentkeztem katonának. Honvéd rendfokozattal gépjárművezetői beosztásba kerültem és majdnem öt évbe került, mire végzettségemnek megfelelő tiszti beosztást kaptam. Mivel a szolnoki katonai szervezetnél aktív sportélet folyt, ezért a judót is tudtam folytatni, edzőtáborokba és országos versenyekre is jártam” – idézte fel.

„Mindig azt vallottam, hogy a személyes példamutatás az, amivel motiválni tudjuk az embereket, ezt katonaként és testnevelőtisztként is hangsúlyozom” – fogalmazott Szabó Szilvia, aki miután 2007-ben a győri katonai szervezethez került, feladatául kapta, hogy katonákat készítsen fel alkalmassági vizsgálatra.

„Mikor lejöttek a tornaterembe, csodálkozva látták, hogy ott várom őket tornaruhába öltözve. Nem nagyon értették a helyzetet, mire közöltem velük, hogy: ugye nem gondoltátok, hogy a pálya széléről dirigálva mondom nektek, hogy mit csináljatok? Mindent együtt csinálunk, amit én bírok, azt nektek is bírni kell” – idézte fel a százados, aki szakmai sikerei közé sorolta az egykori székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred sportéletének megszervezését is.

„Apránként, gyakorlatilag a nulláról kellett mindent felépítenünk. A célom az volt, hogy minden MH-szintű bajnokságon a legnagyobb létszámmal legyünk jelen. Ez olyannyira sikerült, hogy a második év végére sikerült odáig eljutni, hogy évvégi összetettben már a dobogó alsó fokán voltunk, ami hatalmas előrelépés.”

Természetesen a saját edzéseit sem hanyagolta el, a győri évek alatt megismerkedett a kyokushin karate alapjaival, emellett pedig Mezőtúron folytatta a judot.

„Az ottani edzőm, Juhász Attila kevert harccal, MMA-val is foglalkozott, így ebbe is belekóstolhattam. Ez a katonai közelharc szempontjából is sokat adott, hiszen ott az ember saját élete a tét, így bármi megengedhető. Az MH Altiszti Akadémián tanult katonai közelharc egyébként emiatt is több szempontból jelentett újdonságot a számomra. Itt nem tatamin vagy szőnyegen kell küzdeni, hanem adott esetben lövészárokban vagy romos épületben, puszta kézzel, fegyverrel, késsel, vagy bármivel, ami a kezünk ügyébe kerül” – mondta Szabó Szilvia, aki különösen büszke arra, hogy katonahölgyek felkészítésében segíthette a Katonai Testnevelés és Közelharc Módszertani Részleg kiképzőinek munkáját. Fontos mérföldkő a pályafutásában, hogy elvégezhetett egy nemzetközi közelharc módszertani tanfolyamot a Terrorelhárítási Központnál, egyedüli női résztvevőként.

Szabó Szilvia százados számos alkalommal állt már dobogón, egyebek mellett volt judoban világbajnoki második helyezett Floridában, de amire nagyon büszke, hogy már kétszer képviselte Magyarországot és a Magyar Honvédséget a katonai világjátékokon.

„Ez olyan élmény, amelyet nem minden katonasportoló tapasztalhat meg és akkora pluszt ad az embernek, amelyből a későbbiekben is lehet építkezni. Addig nem szeretném letenni a judo ruhámat, amíg a versenyen el nem játsszák nekem a Himnuszt, ezt még szeretném elérni sportpályafutásom alatt. Emellett szeretném átadni azt a tudást, amit a húsz éves katonai pályafutásom alatt szívtam magamba” – jelentette ki.

Pedagógusként és katonaként is fontosnak tartja, hogy a kisgyermekek életében már korán legyen jelen a sport, amely nemcsak a közösségi szocializációra, hanem a kitartásra és a tiszteletre is nevel.

„Míg a csapatsport közösségre, együttműködésre nevel, az egyéni sport megtanít arra, hogy az ember csak magára számíthat akkor is, amikor utolsó erőtartalékait kell felélnie. A küzdősport pedig amellett, hogy tartást ad, megtanít olyan szituációkban is önuralmat gyakorolni, amelyeket az ember általában el szeretne kerülni” – mondta Szabó Szilvia százados.