Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sport béketeremtő természete felértékelődik

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI, Illyés Tibor / MTI |  2023. augusztus 20. 0:44

A közvetlen szomszédunkban, Ukrajnában dúló háború árnyékában a sport béketeremtő természete felértékelődik – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 19-én, szombaton a budapesti atlétikai világbajnokságot megnyitó beszédében.

D__YT20230819150 másolat

A köztársasági elnök kiemelte: a sporton keresztül megtapasztalhatjuk a nemes, tisztességes küzdelmet, s ezt az egymás tiszteletén alapuló versengést az élet többi területére is érdemes átültetni.

Az atlétikai világbajnokság elsősorban a kiemelkedő sportolói teljesítményről szól – mutatott rá Novák Katalin, hozzátéve: a szervező magyaroknak mégis jóval többről, hiszen az élsportot és az egészséges élet alapjául szolgáló tömegsportot is ünnepeljük.

Miért éppen Budapest? – tette fel a kérdést köszöntőjében Novák Katalin.

„Mert mi, magyarok, ezer éve állunk a vártán itt, Európa szívében. Éppen holnap ünnepeljük államalapító Szent István királyunk napját, akinek köszönhetően Magyarország a nyugati kereszténység útjára lépett” – fogalmazott az államfő, a Magyar Honvédség főparancsnoka.

„Mert a világbajnokságon résztvevőknek és az ide látogatóknak magas színvonalú versenyfeltételeket és biztonságos körülményeket garantálunk. Mert amellett, hogy Budapest fent van a világ kulturális és turisztikai térképén, az elmúlt tíz évben hazánk több, mint negyven Európa- és világbajnokságnak, nemzetközi sportdöntőnek adott otthont” – mondta Novák Katalin.

D__YT20230819045