Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A svéd NATO-tagság elérhető közelségbe került

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: nato.int |  2023. július 7. 9:01

Svédország NATO-tagsága elérhető közelségbe került, lehetséges, hogy pozitív döntés születik a skandináv ország csatlakozásáról a szövetség jövő heti, vilniusi csúcstalálkozóján – mondta a NATO-főtitkár Brüsszelben azt követően, hogy a török, a svéd és a finn külügyminiszter erre vonatkozó megbeszéléseket folytatott a szövetség székházában július 6-án, csütörtökön.

Jens

Jens Stoltenberg sajtótájékoztatóján kijelentette: ideje, hogy Svédország csatlakozzon a katonai szövetséghez, ami a szövetséget erősíteni, a tagországok biztonságát pedig növelni fogja. Közölte: Stockholm fontos lépéséket tett Törökország kéréseinek teljesítésére, egyebek kellett módosította alkotmányát, visszavonta a törökországi fegyverkivitelre vonatkozó korlátozásokat és megerősítette terroristaellenes szabályozását. Elhárult minden akadály a svéd NATO-tagság ratifikálása elől – jelentette ki.

„A svéd NATO-csatlakozás minden szövetséges biztonsági érdeke, ezért a bővítés ezen fejezetét amilyen gyorsan csak lehet, le kell zárni” – fogalmazott Stoltenberg, majd hozzátette: a késlekedés csak azok számára hoz hasznot, akik a NATO egységének megbontásán munkálkodnak.

Bejelentette: a kedden és szerdán tartandó vilniusi csúcstalálkozót megelőzően hétfőn megbeszélésre hívja a török és svéd vezetőket. „Az a fontos, hogy a jövő héten eredményt érjünk el a svéd csatlakozás ügyében” – tette hozzá a NATO-főtitkár.

Tobias Billström svéd külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a jövő héten Ankara jóváhagyja országa NATO-csatlakozását. „Reménykedünk és pozitív döntést várunk a jövő héten, de hangsúlyozni szeretném, hogy ez Törökországon múlik” – fogalmazott a svéd külügyi tárcavezető.

Hakan Fidan török külügyminiszter azt közölte, Törökország szerint NATO-tagságának jóváhagyásához Svédországnak bizonyítania kell, hogy a bejelentett törvénymódosításokat alkalmazzák, különös tekintettel arra, hogy jogrendjébe ültette a terrorizmusellenes törvény módosításait. Svédország tett néhány lépést a megkívánt jogi változtatásokkal kapcsolatban, például megszüntette a védelmi ipari korlátozásokat Törökországgal szemben. „A jogszabályi változásoknak most a gyakorlatban is tükröződniük kell” – tette hozzá a török külügyminiszter.

CímkékNATO