Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A táborban életre szóló barátságok születnek

Szöveg: Takács Vivien, Petróczy Levente | Fotó: Rácz Tünde, Kormány Gábor |  2023. július 7. 13:25

„Közösséget, élményeket és barátságot ad a fiataloknak” – fogalmazott dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke a huszadik környezet- és természetvédelmi tábor látogatásakor július 6-án, Karmacson. A HM Katolikus Tábori Püspökség népszerű táborának első turnusában idén is több mint harminc gyermek vesz részt.

Ottjártunkkor, kedden a diákok a reggeli tornát követően ellátogattak Bazsiba, ahol megismerhették Simon István, Kossuth-díjas költő, műfordító, újságíró „ősi paraszti fészkét”. Simon Pista, ahogy korábban a helyiek hívták, életútját Markovics Milán Mór őrnagy, a HM Katolikus Tábori Püspökség pasztorális helynöke mutatta be. Az emlékházban tett látogatást követően a csoport útja – dr. Alácsi Ervin János alezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke kíséretében – Türjére vezetett, ahol megcsodálhatták a község Türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony templomát.

Az érdekes történeti beszámolót követően a gyerekekre egy kalandos és izgalmas, négy kilométeres túra várt, melyet a szervezők csipetnyi feladatokkal fűszereztek. Az első állomáson egy magaslesből „leeső” és megsérülő bajtársukat látták el. A második pontnál keresztrejtvényt fejtettek. Harmadik feladatként meg kellett tippelniük mi mekkora és milyen távolságra van, míg a negyedik feladatként gyakorló kézigránátot dobtak célba.

A nap hátralévő részében, az ebédet követően, mindenki megmártózhatott a Szajki-tavakban. Azonban ezzel még nem merült ki a programok izgalmas tárháza: a gyerekekre a hét többi napján kézművesfoglalkozás, különböző interaktív játékok, kalandpark és megannyi fergeteges szórakozás várt még.

20230706_KG_karmacs_honvedelmitabor_014

A tábor utolsó előtti napján, csütörtökön meglátogatta a gyerekeket dr. Böröndi Gábor altábornagy. A Honvéd Vezérkar főnöke megtekintette, hogy milyen foglalkozásokon vesznek részt a gyerekek akkor, amikor nem kirándulnak vagy a Balatonnál strandolnak. A karmacsi tábor hűvös épületében a táborozók kipróbálhatták a lézerlövészetet és egy VR-szimulátort is, a tanultakat pedig bemutatták az altábornagy látogatásakor.

Dr. Böröndi Gábor altábornagy kérdésünkre elmondta: a Magyar Honvédség és a HM Katolikus Tábori Püspökség húsz éve szervezi a tábort, melynek lényege a környezet- és természetvédelem mellett az, hogy barátságok születhessenek, és megtapasztalják, milyen érzés egy hétig internet és okoseszközök nélkül élni. A látogatás végén a táborozók és a vezetők tortával ünnepelték meg a tábor huszadik születésnapját.

Dombóvári Piroska őrnagy, a tábor szervezője elmondta: 2004. július 5-én indult útjára a tábor. Akkor még Zalaváron és sátrakban laktak a gyerekek. A COVID-19 világjárvány után Karmacson rendezték meg a környezet- és természetvédelmi tábort, ahova idén két turnusban, több mint hatvan gyermek érkezik. „A táborba mindig csempészünk egy kis katonai és egy kis vallási programot is. Nálunk nincsen mobiltelefon, se internet, se tévé, se rádió. A gyerekek egymásra vannak utalva, beszélgetnek, és pont ez adja az egész tábor varázsát, hogy együtt építik a közösséget.”

TUN_6048

Markovics Milán Mór őrnagy kihangsúlyozta: a tábori lelkészi feladat része a foglalkozás katonákkal. Pihenésüket azzal segítik, hogy gyermekeik részére aktív tábort biztosítanak.

Mi sem bizonyítja jobban a tábor népszerűségét, mint a visszatérő fiatalok. Gillányi Zsuzsanna Lili, testvére hatására immáron másodjára vesz részt az egyhetes programdús eseményen. „Már most tudom, hogy kalandos és boldog élményekkel fogok hazatérni. A legjobban a strandolást vártam” – mesélte mosolygó arccal a lány.

A táborba a Honvédelmi Minisztériumban, illetve a Magyar Honvédségnél aktív szolgálatot teljesítő hivatásos és szerződéses katonák, honvédelmi alkalmazottak, valamint kormánytisztviselők gyermekei jelentkezhettek. A környezet- és természetvédelmi tábor második turnusát július 16-21. között tartják meg.