A Szent Korona szeretetével (3. rész)

„ […] A Szent Korona tana alighanem némi magyarázatra szorul: egyes magyar jogtörténészek –komoly és kevésbé meggyőző érvekkel egyaránt – az egész magyar történelemre visszavetítik ezt az elképzelést, melynek lényege, hogy a Szent Korona reprezentálja a magyarságot: annak része minden magyar ember és minden magyar terület. Tehát, akinél a Korona, az az ország törvényes ura. Ehhez hasonló elképzelés nem ismeretes a modern európai jogtörténetben, aminek az a magyarázata, hogy a Szent Korona tanát ebben a formájában a Horthy-rendszer alakította ki és ültette be mélyen a magyar köztudatba.

A tan szerint minden magyar terület – régiesen: a „Szent Korona országai" – is része a Koronának, és ezzel együtt az ezeréves magyar államiságnak: ez egyértelmű és nyilvánvaló, ugyanakkor érthető Trianon-ellenes revizionista érvelés. Ez egyébként azt is jelenti, hogy aki egyszer magyarnak születik, mindig magyar marad, nem szakadhat ki a nemzet testéből. 1977-ben pedig az amerikai döntés vitatói közül többen is amerikai állampolgárok voltak. Ezt a politikai-jogi eszmét a Horthy-rendszer belevéste az emberek tudatába: Magyarország király nélküli királyság volt, a bírósági ítéleteket pedig a Szent Korona nevében hirdette ki minden magyar bíróság. Ez egyértelműen indokolja a politikailag aktív amerikai magyarság többségének heves tiltakozását az ellen, hogy a Szent Koronát kiadják egy olyan rezsimnek, amely Moszkvától függ, s amely nem szabad választások útján került hatalomra, sőt szovjet segítséggel buktatott meg egy szabadon választott rendszert (1947–48), majd szintén szovjet tankok segítségével verte le a magyar nép szabadságharcát 1956-ban.

Ez sem mentség azonban azokra az alkalmankénti durva becsületsértésekre, gyalázkodásokra és vérdíjakra, melyeket a továbbiakban nem részletezünk.

A Szent Koronát az amerikai levéltárak helytelenül „the Crown of St. Stephen", azaz Szent István Koronája néven tartják számon. Számos művészettörténész bizonyította már, hogy ez a Korona nem lehet azonos azzal, amelyet állítólag II. Szilveszter pápa adományozott első királyunknak, valamint azt, hogy a fejék egyik része egyértelműen bizánci eredetű, és minden bizonnyal az 1070-es években, tehát Szent István halála után készült. A Korona felső része, az ún. latin korona viszont készülhetett egy első királyunkhoz kapcsolódó tárgyból is. Az öt jelvény közül valószínűleg csak a palást származik Szent István korából, azt ugyanis Gizella királyné készíttette.)

Érdemes megjegyezni, hogy az 1945 és 1978 közötti időszak nem az első kapcsolat az Újvilág és a Szent Korona között. Korábban egyszer már felmerült a terv, hogy az osztrákok elől a tengerentúlra menekítik, s a húszas években egy amerikai pénzügyi szakértő is kapcsolatba került a Koronával, nem kis fejtörést okozva Horthy Miklós kormányzónak. Elevenítsük fel ezt a két történetet, melyek közül az elsőt a néhai Sziklay Andor magyar származású amerikai diplomata és műkedvelő történész rekonstruálta még kormányszolgálata idején, a másodikat pedig Sági Pál mesélte el a Magyar Híradó és az Amerikai Magyar Világ 1973. októberi számaiban.

1851–52. évi amerikai útja során Kossuthnál szolgálattételre ajánlkozott egy fiatal New York-i festő és újságíró, William James Stillman. Kossuth nem mindennapi feladatot bízott rá: Stillmannak Amerikába kellett volna vinnie a Szent Koronát. 1849 késő nyarán a menekülő Kossuth és Szemere Orsovánál elásatta a koronaékszereket tartalmazó ládát és a palástot, s azokat az osztrákok 1853-ig nem is találták meg. Kossuth azt szerette volna, ha a Korona nem kerül Ferenc József kezébe, mert ha nem koronázzák meg, akkor Magyarországon csak trónbitorlónak számít. Stillman el is utazott Magyarországra, de nem tudott kapcsolatba lépni Kossuth itthoni híveivel, így sikertelen küldetését feladva távozott Pestről. Harminc évvel később Kossuth már nem emlékezett, vagy nem akart emlékezni a történetre…

A Szent Koronával kapcsolatos másik történetet Sági Pál így meséli el: „Az 1920-as évek elején Magyarországon óriási infláció dühöngött. Külföldi kölcsön kellett. A Népszövetség segítségével sikerült is 250 millió aranykoronás kölcsönt kapni. Ennek azonban egyik feltétele az volt, hogy az ország a Népszövetség pénzügyi felügyelete alá kerül. A Népszövetség Jeremiah Smith amerikai jogász-bankár pénzügyi szakértőt nevezte ki Magyarország pénzügyi főbiztosának. A Várban rendezték be főhivatalát. Segítségével a kormány egyensúlyba hozta a költségvetést. Munkája befejeztével a kormányzó megkérdezte, hogy mivel szerezhetne neki örömet, milyen emléket vinne magával legszívesebben Magyarországról. Horthy Miklós legnagyobb meglepetésére azt felelte: szeretné megnézni a Szent Koronát. Ez nem volt egyszerű dolog, a koronát nem szánták látványosságnak, nem lehetett csak úgy mutogatni. Horthy végül koronatanácsot hívott össze, és előadta az ügyet." Végül Smith megtekinthette a Szent Koronát.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért volt ekkora felhajtás Smith kérése miatt. A válasz egyszerű: 1978 előtt a Szent Korona – ahogyan Sági is említi – nem volt hétköznapi látványosság, korábban a huszadik század során csupán egyszer, az 1938. évi Szent István-napi ünnepségek alkalmával volt nyilvánosan kiállítva. Első komolyabb szakmai vizsgálatát a múlt század legvégén egy Ipolyi Arnold vezetése alatt álló akadémiai bizottság végezte, majd 1938-ban ismét lehetőséget kaptak a tudósok, de a Koronát meg sem érinthették! Ötvösmunkát így nehéz megvizsgálni. 1938-ban Petrás István készített egy sor kiváló fotót a Szent Koronáról és a többi regáliáról s amelyeket az 1977 decemberében a koronaékszerek azonosítása végett Amerikába küldött magyar szakértők is felhasználták; a Koronát a Horthy-korszakban más alkalommal még fotózni sem volt szabad! Ezt a féltve őrzött jelvényegyüttest a koronaőrség felügyelte. A két országos koronaőr – egy katolikus és egy protestáns – mellett a koronaőrség vigyázta a regáliákat a budai Királyi Vár északi szárnyában, egy külön erre a célra kiépített páncélteremben: ide engedték be Jeremiah Smith-t a minisztertanács és a két országos koronaőr beleegyezésével. A két háború között a koronaőrség parancsnoka ezredes, parancsnokhelyettese alezredes, szolgálatvezetője alhadnagy, 24 tagja pedig altiszt volt. Az 1928. évi XXV. törvény részletesen leírta a Szent Koronával kapcsolatban álló személyek jogköreit és kötelességeit. Emellett tudni kell még, hogy a koronaőrök esküt tettek a regáliák védelmére; az 1715-ből származó eskü szövege így szólt: „…Magyarország Szent Koronáját s a többi királyi és országos ékszereket… tehetségemhez mérten… gondosan és híven megőrzöm s megtartom, az annak őrzésére rendelt katonákat hü és gondos őrzésre intem, s annak megőrzésére nézve kellő fegyelemben tartom; s a Szent Koronát és az a mellett lévő királyi s országos ékszereket semmiféle mesterkedéssel, semminemű csalással vagy ravaszsággal és semminemű úton s módon az országtól és a törvényesen megkoronázott királytól el nem idegenítem, Isten engem úgy segéljen, s boldogságos Szűz Mária s minden szentek."

A második világháború kirobbanásakor a két országos koronaőr báró Perényi Zsigmond és gróf Teleki Tibor, a koronaőrség parancsnoka vitéz Máriássy László, helyettese pedig vitéz Pajtás Ernő volt. Ahogyan azt majd látni fogjuk, ők és utódaik nem mindig tartották be koronaőri esküjüket.[…]"

Az oroszok elől menekülő Szálasi Ferenc parancsára Pajtás Ernő ezredes, a koronaőrség utolsó parancsnoka 1945 márciusában a magyar koronázási ékszereket német földre vitte, majd több, hollywoodi akciófilmbe illő kaland után végül átadta azokat a 7. amerikai hadsereg ügyeletes tisztjének. Így kezdődött a Szent Korona amerikai kalandja, mely csaknem 33 évig tartott. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya 1947-ben úgy döntött, hogy a jelvényeket nem adja vissza a magyar kormánynak, s azokat a legnagyobb titoktartás mellett 1953-ban az Egyesült Államokba szállíttatta. A hidegháború éveiben a koronaékszerek sorsa a kétoldalú amerikai-magyar viszony egyik rendezésre váró kulcselemévé vált. Az amerikai kormány a jelvényegyüttes visszaszolgáltatását a magyar-amerikai viszony alakulásától tette függővé, míg a magyar fél többször is hangsúlyozta, hogy a regáilákat a magyar nép tulajdonának tekinti, s azok semmiféle tárgyalási alapot nem képezhetnek. 1956, majd a vietnami háború alakulása miatt a kétoldalú kapcsolatok normalizálására csak az enyhülési folyamattal párhuzamosan, a hetvenes évek folyamán kerülhetett sor, s ekkor már a látványos közeledés dominált. 1976 novemberében, Jimmy Carter elnök megválasztásának időpontjában már csak két rendezetlen kérdés maradt: a koronaékszerek visszaszolgáltatása és a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény kölcsönös megadása. Ezeket 1977 és 1978 fordulóján rendezték, így került vissza Budapestre a Szent Korona, a jogar, az országalma, a kard és a palást.

Budapest, 1978. január 5-én éjjel; amerikai és magyar szakértők és
külügyi dolgozók a Parlament épületében aláírják a koronaékszerek
átadásáról szóló hivatalos jegyzőkönyvet. 

(Vége!)