Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A terrorveszély miatt elmarad a Dakar

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. január 4. 17:42

Biztonsági okokból nem tartják meg idén a Dakar-ralit – közölte a verseny szervezője pénteken.

A világ egyik legnagyobb kihívásának számító rali szombaton indult volna a portugál fővárosból, Lisszabonból. A verseny megtartása azután vált kérdésessé, hogy december 24-én megöltek négy francia turistát Mauritániában, ahol kilenc szakaszt kellett volna teljesítenie a versenyzőknek.

Az eset után a francia kormány azt tanácsolta állampolgárainak, hogy ne utazzanak az országba.

A francia kormánnyal, majd a külügyminisztériummal folytatott egyeztetések után a Dakar-rali szervezői megfogadták tanácsukat, és úgy döntöttek: nem tartják meg a 2008-as versenyt – áll a szervezők közleményében. Az Amaury Sport Organisation (ASO) közlése szerint terrorista csoportok támadással fenyegették a ralit. A verseny harminc éves történetében ez az első eset, hogy a ralit nem indították el.

A Dakar-rali a tervek szerint január 11-én érkezett volna meg Mauritániába, amelyet kilenc szakasz teljesítése után január 19-én hagytak volna el a versenyzők.

Címkéksport