Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Acélos altisztek lesznek

Szöveg: Madura János törzsőrmester | Fotó: a szerző felvételei |  2024. február 24. 16:36

Először a fizikai erőnlét fejlesztése, később pedig a gyakorlati harcászat lesz a középpontban az Acélkocka lövész altiszti szakmai tanfolyamon.

_DSC6930

Az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár Vay Ádám Kiképzőbázisán, Hajdúhadházon kezdődött képzés negyvenhat résztvevője elsőként a Magyar Honvédség lövész alegységeinél rendszeresített fegyverekről, valamint harceljárásairól kapott elméleti és gyakorlati felkészítést.

„Emellett elengedhetetlen a fizikai erőnlét fejlesztése is! A testnevelés gyakorlatok során elsősorban olyan izomcsoportokat erősítünk, amelyek a későbbi harcászati foglalkozások alkalmával nagyobb állóképességet adnak. A tanfolyam következő fázisában a megszerzett elméleti ismereteket terepen, harcászati foglalkozásokon fogjuk alkalmazni, amelyek felkészítik a tanfolyam részvevőit a kis alegység szintű gyalog- és gépesített harcászatra, és a parancsnoki munkára” – mondta Sári István zászlós, a tanfolyam kiképző parancsnoka.

A felkészülést pedig mi más követhetné, mint a vizsga: júliusban elméletben és gyakorlatban is kell bizonyítaniuk a katonáknak, hogy elsajátították az altiszti beosztásukhoz szükséges ismereteket.