Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ádáz ütközet - ellenfél nélkül

Szöveg: Snoj Péter |  2021. február 7. 19:27

A Rejtő Jenő-féle regények lehetetlennek tűnő fordulatát idézte fel a történelem 1943-ban, amikor is az Alaszkát fenyegető japán hadsereg úgy mért súlyos csapást az amerikai és kanadai csapatokra, hogy ott sem volt. Nem, történetünk nem A láthatatlan légió átirata, hanem maga a valóság…

20210205-OPC-01

A Pearl Harbort ért japán támadás után az Amerikai Egyesült Államoknak hosszú időre volt szüksége, amíg meg tudta fordítani a háború menetét. A lassú ébredezés éppen elegendőnek bizonyult a Japán Birodalomnak, hogy elfoglaljon olyan kulcsfontosságú területeket is, mint az Alaszkához tartozó Kiska szigete. Az észak-amerikai földrésztől körülbelül 1 600 kilométerre fekvő kicsiny szárazföld (278 négyzetkilométer) könnyű préda volt a japán légierőnek és haditengerészetnek. Mindössze két támadóhullámra volt szükség, hogy 1942 júniusának elején már japán zászló loboghasson a szigeten, ahol addigra már csak védtelen helyi lakosság tartózkodott.

20210205-OPC-02

A csendes-óceáni hadszíntéren vívott küzdelemben ez hatalmas veszélyt jelentett a szövetségesek számára, éppen ezért nem is lehetett kérdés, hogy mind az Amerikai Egyesült Államok, mind Kanada azonnali válaszlépést sürgettek. Az elbitorolt sziget visszaszerzésére indított akció az Operation Cottage, azaz a Kunyhó Hadművelet fedőnevet viselte. Az 1943. augusztus 15-én indított támadásban egy amerikai és egy kanadai hadosztály vett részt összesen 34 ezer katonával. A stratégia szerint a két egység a sziget két oldalán szállt partra, hogy rövid idő alatt összeroppanthassák a japán ellenállást.

,A Kiskára érkező gyalogos alakulatok átláthatatlan ködbe ütköztek, s a gomolygó szürke falon át mindössze mozgó alakok sziluettjeit látták. A harcra kész katonák nem késlekedtek, azonnal tüzet nyitottak a szembenállókra. Egészen eddig a pontig minden úgy zajlott, ahogy eltervezték, a hadművelet irányítói megnyugvással konstatálták az első tűzharcokról érkező jelentéseket. Az amerikai-kanadai erők számára csak az invázió második napján vált biztossá, hogy a partraszállás első pillanatától fogva egymásra tüzeltek, s minden találat baráti tüzet jelentett.

20210205-OPC-03

Történt ugyanis, hogy a japán védők parancsnoka két héttel a támadást megelőzően úgy döntött, hogy a sziget védhetetlen, s kiürítette azt, mindössze szögesdrótos akadályokat és némi aknamezőt, valamint időzített bombákat maguk mögött hagyva. Az augusztus 15-én indult Kunyhó Hadművelet kezdetekor már egyetlen japán katona sem tartózkodott Kiskán. Az ellenfél nélkül vívott ádáz ütközet során az amerikai és kanadai erők összesen 92 halálos áldozatot szenvedtek, a sebesültek száma meghaladta a kétszázat. A Japán Birodalom – érthetően - veszteség nélkül zárta a csatát.

Az amerikai veszteségekhez hozzátartozik az is, hogy a partközelben cirkáló USS Abner Read romboló az invázió harmadik napján tengeri aknára futott és a robbanás során megsérült a hajó ködképző védelmi rendszere, mérgező gázokkal elárasztva a fedélközt. A hajón hetvenegy matróz lelte halálát, az ő elvesztésük teszi ki a Kiskáért folyó harcok áldozatainak többségét.

20210205-OPC-04

A hadműveletet azóta is a katonai hírszerzés egyik legnagyobb bukásának tartják, ugyanis egyetlen, a bevetést megelőző jelentés sem tesz még csak feltételes említést sem arról, hogy esetleg nincsenek is ellenséges erők a szigeten...

20210205-OPC-05