Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán-konferencia Hágában

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. március 31. 15:22

Afganisztán és a környező térség biztonsága csak akkor teremthető meg, ha stabilizálódik a pakisztáni helyzet is – mondták vezető amerikai illetékesek Hágában, ahol az ENSZ égisze alatt 72 ország és számos nemzetközi szervezet részvételével tartottak egynapos Afganisztán-konferenciát.

A Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár által megnyitott értekezleten Hamid Karzai afgán államfő mellett részt vesznek az afganisztáni nemzetközi erőkbe katonákat küldő országok, valamint az Afganisztánnal szomszédos államok is. A meghívottak közül csak Üzbegisztán maradt távol. A legnagyobb figyelem azt a tényt övezi, hogy az Egyesült Államok mellett Irán is jelen van a tárgyalóasztalnál.

A magyar küldöttséget Göncz Kinga külügyminiszter vezeti.

Karzai azt hangsúlyozta az ülés kezdetén elhangzott beszédében, hogy a szomszéd országokkal való együttműködés nélkül nem lehet legyőzni a terrorizmust.

A rendezvény nem az adománygyűjtés vagy újabb csapatfelajánlás célját szolgálja – ez inkább a pénteken-szombaton tartandó NATO-csúcs témája lehet -, hanem azt, hogy demonstrálják a térség biztonsága melletti nemzetközi elkötelezettséget, és megvitassák az Egyesült Államok új Afganisztán-stratégiáját.

Barack Obama amerikai elnök – a nyugati típusú demokráciaépítés ambiciózus, de irreálisnak bizonyult korábbi célkitűzése helyett – arra törekszik, hogy főleg amerikai csapaterősítéssel visszaszorítsák a tálibokat, a párbeszédre hajlandó lázadó csoportokkal megállapodásra jussanak, az afgán biztonsági erőket képessé tegyék a stabilitás fenntartására, nemzetközi összefogással segítsenek megteremteni a normális életviszonyok alapvető feltételeit, Pakisztánnak pedig nyújtsanak hathatós támogatást ahhoz, hogy képes legyen felszámolni a szélsőséges iszlámista csoportok nyugat-pakisztáni fészkeit.

Washington nem annyira több katonát, mint inkább szakértőket, kiképzőket és pénzt kér az európai szövetségesektől.

Jelenleg mintegy 70 ezer külföldi katona van Afganisztánban, köztük 38 ezer amerikai. Az Egyesült Államok további 17 ezer fős harcoló erőt küld, négyezer tanácsadóval segíti az afgán hadsereg kiképzését, valamint több száz civil személlyel a polgári fejlesztési programokat.

A diplomáciát a katonai fellépéssel és a civil fejlesztéssel együtt kell alkalmazni, hogy megmenthessük Afganisztánt – mondta Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, miután – közvetlenül a tanácskozás megkezdése előtt – találkozott Maxime Verhagennel, holland hivatali partnerével.

Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár szerint évi kétmilliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy Afganisztánban fenntarthassák a NATO által kiképzett helyi erőket. A pénz előteremtésében – tette hozzá – a Nyugat számít NATO-n kívüli forrásokra, így Japánra, Szaúd-Arábiára, az Arab-öböl menti államokra is. A NATO az augusztusi választásokra 4 ezer fővel emeli afganisztáni erőinek létszámát.

Clinton segítséget vár Irántól az afganisztáni határ biztonságának szavatolásához és a kábítószer-ellenes harchoz, de nem tervez közvetlen tárgyalást Teherán képviselőivel a hágai Afganisztán-konferencián.

Mohammad Mehdi Akonzadeh iráni külügyminiszter-helyettes előzetesen leszögezte: Teherán támogatja a béke és stabilitás megteremtését Afganisztánban, ugyanakkor az az álláspontja, hogy a külföldi csapatok jelenléte Afganisztánban csak bátorítja a radikalizmust