Vér áztatta szigetek
Szöveg: Kecskeméti József | 2009. március 31. 20:45Az Atlanti-óceánon fekvő alig 12 ezer négyzetkilométeres és 2003-as adatok szerint 2900 fős lakosságot számláló Falkland-szigetekről szinte senki nem hallott egészen 1982. április 2-ig, amikor is argentin csapatok szállták meg térséget és az ott lévő kis létszámú brit helyőrség nem kapitulált.
A Falkland-szigeteket 1600-ban fedezte fel Sebald de Weert holland tengerész. A lakatlan szigetet azonnal magáról nevezte el. 1690 immár egy brit tengerészt, John Strongot sodorta a rossz szél a szigetek irányába. A szigetek között lévő csatornát Falkland-csatornának keresztelte, s később a mintegy 700 kisebb-nagyobb szigetet számláló szigetcsoport is innen kapta a nevét. A Falkland-szigetek sorsa mindig is kalandos volt: Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, és Argentína egyaránt gyarmatának tekintette. Utóbbi uralma 1828-ban kezdődött, amikor is egy büntetőtábort létesített ott. Ezt 1831-ban egy amerikai hadihajó rombolta le, majd 1833-ban tértek vissza az angol csapatok, hogy visszaállítsák a brit szuverenitást. A sziget jelentős szerepet játszott mind az első, mind pedig a II. világháborúban.
Gazdasági válság és nemzeti öntudat
A mindenkori argentin vezetés sosem mondott le a szigetek feletti uralomról. A területi viták a XX. század második felében éleződtek ki. Argentína az Egyesült Nemzetek Szervezetének megalakulásakor be is jelentette igényét a szigetcsoportra. Erre a britek népszavazást rendeztek arról, hogy csapataik kivonuljanak-e a térségből. A hatvanas években a brit és argentin diplomaták több kísérletet tettek a helyzet rendezésére, ám nem jártak sikerrel. A legfőbb probléma az volt, hogy a szigetlakók zöme brit állampolgár, s mint ilyen a királynőhöz akart tartozni. A szigetnek egészen a hetvenes évekig nem volt légi kapcsolata a világgal, ekkor az Argentin Légierő (FAA) hidroplánokkal létesített légihidat Argentína és a szigetcsoport között. Ezt követően a két ország megállapodott abban, hogy az FAA kifutópályát létesít. Elkészülte után heti két alkalommal eleinte Fokker 27-es, majd Fokker 28-as gépek repültek a térségben, egészen 1982-ig.
Kutatóbázistól a kormányzói palotáig
A katonai bázis egészen 1981-ig üresen állt, amikor is az argentin erők ismét visszatértek, hogy leszereljék a bázist. Igen ám, de erről nem értesítették Nagy-Britanniát, mely állam ismét vehemensen tiltakozott az argentin vezetésnél. A katonai junta vezetésében is viták támadtak a brit követelések miatt, ám inkább hallgattak. Ennek oka az volt, hogy már javában tervezték a Falkland-szigetek lerohanását. Ez 1982. április elsején történt meg. Először egy alig 84 fős speciális egység ért partot, s ezzel kezdetét vette a Rosario-hadművelet. Az első csapatokat gyorsan továbbiak követték: kétéltű járművekkel újabb félezer katonát dobtak át, s ezzel számbelileg a britek fölé kerültek. A brit tengerészgyalogosok ugyanis csupán 79 főt számláltak, közülük is huszonkét katonát korábban Déli Georgiara vezényeltek. A maradék 57 fő, kiegészülve 25 önkéntessel a sziget kormányzójának, Sir Rex Huntnak rezidenciáját védte.
A palota azonban egy nap alatt elesett, s a tengerészgyalogosok megadták magukat. A brit erők ugyanis miközben egy húsz fős argentin egységet üldöztek, feladták a körzet jól védhető részeit, úgyhogy hiábavalóan ejtettek tíz hadifoglyot. Az argentinok másnap megszállták a szigeteket, s azonnal kiépítették saját adminisztrációjukat: hivatalos nyelvként bevezették a spanyolt, a sziget fővárosát Stanleyt átkeresztelték Puerto Argentinonak. Mivel az annexiót jól megszervezték, ezért a megbízhatatlannak tartott helyieket azonnal letartóztatták, igaz megszállóként nem mertek velük úgy bánni, mint saját ellenzékükkel. Ezzel együtt diplomáciai erőfeszítéseket is tettek, hogy a világgal elfogadtassák a Falkland-szigetek megszállását, de ez nem járt sikerrel. A junta egyes vezetői azt is elképzelhetőnek tartották, hogy az ott lévő alig 2000 fős brit lakosságot egyszerűen kitelepítik és argentinokat hoznak helyükre, de ebből nem lett semmi.
Hiábavaló számbeli fölény
Végső csapás
Június elsején újabb 5000 főt dobtak a britek partra. Ezzel kezdetét vette a falklandi háború utolsó szakasza. A tízezer főnyi brit katonaság Stanley, vagyis Port Argentino felé indult meg. Az előrenyomulás során azonban logisztikai
„Isten keze"
A konfliktus számos művészt inspirált. Elvis Costello Clive Langerrel közösen alkotta meg 1983-ban a Shipbuilding című számát, mely a két művész válasza volt a falklandi háborúra. A két hónapig tartó csatározás a Pink Floydot is megihlette: a zenekar az 1983-as Final Cut című albumán emlékezik meg a Belgrano elsüllyesztéséről. Szintén ebből az esztendőből származik az The Exploited Let’s Start a War című száma, melyet jóformán egyenesen Margaret Thatchernek adresszáltak, mondván, hogy miközben az angol gazdaság vergődik, az ország miniszterelnöke 10 ezer kilométerrel odébb háborúzik. A The Clasht is megihlette a háború. Az eseményeket feldolgozó első argentin filmet a The Boys of The War 1984-ben rendezte Bebe Kamin. Az 1986-os brit Whoops Apocalypse egy, a falklandi konfliktushoz kísértetiesen hasonlító eseményről szól. Paul Greengrass a Resurrected című 1989-es filmjében emlékezik meg a falklandi háborúról. Az argentinok az 1986-os foci vébén álltak bosszút a falklandi kudarcért. A „visszavágónak" kikiáltott argentin-angol elődöntőben Diego Maradona emlékezetes „kezes" góljával győzték le az argentinok a brit válogatottat. Később a gólszerző „Isten kezének" tulajdonította találatát.
