Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ahmadinezsád felháborodott Amerika figyelmeztetésére

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. december 23. 8:21

A Fehér Ház szóvivője figyelmeztette kedden a teheráni vezetést, hogy vegye komolyan az iráni atomprogrammal kapcsolatban korábban adott decemberi határidőt, az iráni elnök pedig elutasította a nyugati határidőt. Robert Gibbs sajtóértekezletén úgy fogalmazott: december “igazi határidőnek” számít a nemzetközi közösség új szankciói szempontjából.

“Azt hiszem, hogy mindazok, akik ebben az ügyben szerepet vállaltak, arra ösztönöznék Iránt, hogy ezt a határidőt vegye ugyanolyan komolyan, mint ahogy ezt mi tesszük" – tette hozzá a Fehér Ház szóvivője.

Barack Obama amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök korábban már több ízben is jelezte: az év vége határidő Irán számára, hogy végre teljesítse az atomprogramjával kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeit.

Gibbs szerint ez az ajánlat, illetve a rá adott válasz tisztázta a világ szemében, melyek Irán szándékai. Most – mondta – a teheráni vezetésnek vállalnia kell a felelősségét, s ha ezt nem teszi, a nemzetközi közösség ennek megfelelően cselekszik majd.

1595895015
A szóvivő szerint már dolgoznak a lehetséges lépéseken.

“Kik ők, hogy határidőt szabjanak nekünk?" – kérdezte Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök egy tv-ben közzétett beszédben, amelyet a dél-iráni Siráz városából sugároztak. “Mi szabtunk nekik határidőt, hogy ha nem javítanak magatartásukon, viselkedésükön … követelni fogjuk az iráni nemzet történelmi jogait" – mondta a tömegnek a keményvonalas elnök, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna.

Az ENSZ által megfogalmazott ajánlat értelmében Irán gyenge uránját külföldön dúsítanák fel energiatermelésre alkalmas szintre, amit Teherán nem fogad el. Meglehetősen valószínűtlen, hogy az év végéig fennmaradó néhány nap alatt a javaslatot magáévá tenné.

Ahmadinezsád azt hangoztatta, hogy Irán, ha szándékában állna atomfegyver létrehozása, “lenne bátorsága ezt közölni". Az iráni államfő az elmúlt napokban az Egyesült Államokra és Izraelre utalva kijelentette: “… az iráni nemzet és a világ összes nemzete mindaddig ellen fognak állni, amíg Amerika és minden arrogáns hatalom véghez nem viszi a teljes (nukleáris) leszerelést".

CímkékENSZjog