Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyiptom tagadja az acélfal építését

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. december 23. 8:32

Egyiptom elismerte kedden, hogy építési munkálatokba fogott a Gázai övezettel közös határán, tagadta viszont azokat a híreket, melyek szerint acélfalat létesítene a csempészet megakadályozására. Alagútépítők szerint mintegy 150 alagút köti össze a határ alatt Egyiptom és a Gázai övezet területét, létfontosságú ellátási útvonalat biztosítva.

Az övezetben hatalmon lévő Hamász szervezet és más palesztin fegyveres csoportok korábban felszólították Egyiptomot, hogy állítsa le a feltételezett falépítést, az egyiptomi biztonsági erők tisztségviselői pedig megerősítették, hogy egy acélakadály létesítése zajlik.

Az egyiptomi külügyminisztérium mindmáig nem adott magyarázatot a határ mentén zajló munkálatokra. A tárca szóvivője, Hoszám Zaki azonban kedden azt mondta: “Az eljárás, amit Egyiptom foganatosít saját területén (…) egyiptomi ügy, amely Egyiptommal és az egyiptomi nemzetbiztonsággal kapcsolatos".

“Visszautasítjuk, hogy acélfalként emlegessék az építkezést, s csak találgatni tudjuk, honnan eredhet ez az elnevezés" – tette hozzá.

Zaki szerint a határon zajló munkálatoknak nincs közük a Palesztin Hatóság és a Gázai övezetet ellenőrző rivális Hamász között folytatott egyiptomi közvetítéshez, s folytatódni fognak akkor is, ha a Hamász kész lenne aláírni egy Kairó által tető alá hozott palesztinközi megállapodást.

Hétfőn a Hamász legalább ötszáz híve gyűlt össze a határ túloldalán, hogy elítélje a falépítést, s megmozdulásukra reagálva az egyiptomi katonák homokzsákok mögé húzódtak fedezékbe.