Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ahmadinezsád: Irán „ellen fog állni” a nyugati nyomásnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. január 14. 10:12

Az iráni nép ellen fog állni a Teherán nukleáris programja miatt aggódó nemzetközi közösség fokozódó nyomásának – jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök január 12-én, csütörtökön latin-amerikai körútjának utolsó állomásán, az ecuadori fővárosban, s hozzátette, a Nyugatot valójában országának „függetlensége” aggasztja.

„A Nyugat úgy döntött, hogy inkább nyomást gyakorol ránk. Zaklatják országunkat és népünket, egyértelmű azonban, hogy az iráni nép ellen fog állni" – jelentette ki Quitóban az iráni államfő, négy országot érintő körútjának utolsó sajtóértekezletén.
„A nukleáris téma csak politikai ürügy. Az egész világ tudja, hogy Irán nem akar atombombát gyártani" – fűzte hozzá Ahmadinezsád. „Irán nem nukleáris programja miatt okoz gondot. A problémát a(z iráni) fejlődés és a függetlenség okozza" – hangoztatta.

Vasárnap kezdett, Venezuelát, Nicaraguát, Kubát és Ecuadort érintő körútján az iráni államfő vendéglátói biztosították őt az ország polgári célú nukleáris programjának támogatásáról. Latin-amerikai szövetségeseit, a kontinens baloldali vezetőit az Irán és a Nyugat közötti fokozódó feszültség légkörében kereste fel Ahmadinezsád. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a hét elején erősítette meg azt a bejelentést, miszerint a Teherántól 150 kilométerre délnyugatra lévő Fordóban már megindult az iráni urándúsítás új szakasza, amelyben 20 százalékosra növelik a 235-ös tömegszámú hasadó izotóp koncentrációját a nukleáris anyagban.

Az iráni bejelentést elítélte a Nyugat, amely attól tart, hogy Teherán – polgári nukleáris programjának leple alatt – atomfegyver létrehozásán dolgozik.

Ahmadinezsád ecuadori vendéglátója, Rafael Correa Delgado elnök a maga részéről azzal reagált a fejleményre, hogy a NAÜ-nek felül kellene vizsgálnia értékelési módszereit, mivel jelenleg „másodlagos forrásokból" szerzi értesüléseit.

„A NAÜ jelentése – érvelt Correa – arra a következtetésre jutott, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, holott Irán ezt mindig is cáfolta, és mi hiszünk neki."

Az Iráni elnök a tervek szerint pénteken reggel (helyi idő szerint) fejezte be latin-amerikai körútját, és utazott haza Quitóból.

Címkékvizsga