Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ahmadinezsád: nem oldják meg a közel-keleti válságot a tárgyalások

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. szeptember 2. 9:56

Nem fogja megoldani a közel-keleti válságot az izraeli-palesztin közvetlen tárgyalások csütörtöki felújítása az iráni elnök szerint. „Számos tárgyalást tartottak az elmúlt harminc évben, és számos béketervet megfogalmaztak már, de mindegyik kudarcot vallott.” – mondta Mahmúd Ahmadinezsád szerdán az el-Álam arab nyelvű iráni televíziónak adott interjúban.

„Ha a palesztinok legfontosabb problémáit nem veszik számításba, semmin sem fog változtatni az, hogy két ember leül egy asztalhoz és beszélget egymással" – mondta az iráni elnök. Hozzátette: „sem a tárgyalások folytatása, sőt még a megbékélési egyezmények ratifikálása sem legitimálhatja a cionista rezsimet, és nem oldhatja meg a palesztin kérdést".

Ahmadinezsád szerint a Gázai övezetet ellenőrző Hamászt is be kellene vonni az egyeztetésekbe, hiszen – véleménye szerint – ez a mozgalom képviseli leginkább a palesztinokat.

Az iráni elnök üdvözölte ugyanakkor az amerikai csapatok kivonulását Irakból. Hozzátette: nemzetközi bíróság előtt felelősségre kellene vonni és megbüntetni azokat, akiknek közük volt 2003-ban az invázió megindításához. „Ha (Barack) Obama elnök valami hasznosat szeretne tenni, el kellene köteleznie magát amellett, hogy ezentúl nem avatkozik bele az iraki ügyekbe, kivonja az összes amerikai katonát, és elismeri az ország függetlenségét" – fejtegette Ahmadinezsád.

Az amerikai elnök helyi idő szerint kedd este jelentette be, hogy véget ért az amerikai csapatok harci küldetése Irakban. Az országban 50 ezer amerikai katona maradt, ők azonban saját harci tevékenységet nem indíthatnak. Az utolsó amerikai katonát a tervek szerint 2011 végéig vonják ki Irakból.