Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak

Szöveg: MH 4. Területvédelmi Ezred |  2023. május 16. 16:30

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is katonai tiszteletadással emlékeztek meg az első és második világháborúban elesett hősökről a Csongrád-Csanád Vármegyei Csengelén május első hétvégéjén.

05.06. Csengele 2_2

Tóth Tibor, a község polgármestere beszédében elmondta, hogy számtalan helybéli áldozta életét a hazáért mind az első, mind a második világháborúban. Kijelentette, hogy az utókornak nemcsak kötelessége a hősök emlékét megőrizni, hanem azt ápolni is kell, hiszen ahol a hősöket nem felejtik ott mindig lesznek újak.

Dudás Ferenc százados, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár tábori lelkésze közös imára kérte a megjelenteket, majd rámutatott arra, hogy a háborúnak és a békének is megvan az ideje, s mint fogalmazott, most az emlékezésé jött el. Hozzátette, hogy kegyelettel és fejet hajtva kell gondolni azokra, akik nem térhettek vissza szeretteik közé.

A megemlékezés zárásaként a település polgármestere és alpolgármestere a község, Nagy László őrnagy és Baczkó Bernadett hadnagy pedig a 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalj nevében helyezték el a kegyelet virágait az emlékmű talapzatán.


Csengele 3