Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Akár kétszáz kilométerre is képes lőni

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 13. 18:44

Az amerikai haditengerészet sikeres kísérletet hajtott végre december 10-én egy elektromágneses ágyúval, amely 200 kilométeres távolságra képes lövedéket kilőni, s ez a lövedék a hangsebesség ötszörösével halad. Az ágyú lényegében két sínből áll: ezek közé helyezik be a lövedéket, s azt úgy lövik ki, hogy a sínekbe áramot vezetnek.

A lövés ereje 33 megajoule volt: ez hatalmas szint, hiszen egy megajoule annak az energiamennyiségnek felel meg, amely akkor szabadul fel, amikor egy egytonnás autó több mint 160 kilométeres sebességgel a falnak csapódik.
A 200 kilométeres hatótávolság majdnem húszszorosa annak, mint amilyen távolra az amerikai hadihajókon jelenleg lévő ágyúk hordanak – szögezte le közleményében Nevin Carr tengernagy, a haditengerészet kutatási főnöke.

Egy ilyen ágyú lehetővé tenné, hogy messzebbről nyissanak tüzet a hajók (ami megvédené ezeket az esetleges ellenséges válaszcsapástól), s egyben a kezelőszemélyzet is jóval biztonságosabb körülmények között dolgozhatna, hiszen az ágyúlövedékek már nem tartalmaznának lőport, vagy más robbanóanyagokat.