Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikaiak voltak a megölt katonák

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 13. 17:39

Amerikai volt az a hat NATO-katona, aki vasárnap Afganisztán déli részén vesztette életét egy pokolgépes támadásban – közölte hétfőn az afgán hadsereg egyik illetékese. Egy, robbanóanyaggal megrakott minibusz repült a levegőbe a NATO és az afgán hadsereg egyik közös kandahári támaszpontjának a bejáratánál, amikor a katonák járőrözni indultak.

A támadásban két afgán katona is meghalt – közölte a névtelenséget kérő illetékes, mert nem volt felhatalmazása arra, hogy az ügyben nyilatkozzon.

A NATO egyelőre nem fedte fel az áldozatok kilétét mondván, hogy azt a családok értesítése után teszi meg.

A NATO egyik szóvivője közölte, hogy a merénylet után lövöldözés tört ki, majd az éjszaka folyamán több embert elfogtak, akiknek feltételezhetően közük volt az akcióhoz.

Az elmúlt hónapokban ez volt a nemzetközi erők ellen intézett egyik legsúlyosabb veszteséget okozó támadás.