Aki aktív részese volt a honvédségi rendszerváltás levezénylésének

Hogyan ismerkedett meg a katonai pályával?

Kis faluban, Fertőszentmiklóson, hét gyerekes családban, hetedik gyerekként születtem és legidősebb bátyám életútja inspirált engem, hogy jelentkezzek a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolába. Ő a második világháborút is megjárta, majd 1957-ig a Magyar Néphadseregben szolgált. Akkor aztán nem írta alá az új tiszti nyilatkozatot, és leszerelt. Én 1954. szeptember 13-án kezdtem meg tanulmányaimat. Olyan nagy szerencsém volt, hogy évfolyamom még négy évet tanulhatott. Az iskolát ugyebár 1953-ban alakították és 1958-ban meg is szűnt. Tehát nekünk mind a négy évünk megadatott, azzal a sajátossággal, hogy megtörte az 1956-os forradalom és szabadságharc. November 4-én a szovjetek harckocsikkal körbevették az iskolát, és egy napot adtak arra, hogy elhagyjuk az intézményt. Szétszéledtünk, de 1957 januárjában folytattuk a tanulmányokat, és egy évvel később leérettségiztünk. Ebben az időben Oláh István alezredes - későbbi honvédelmi miniszterünk - volt az iskolaparancsnok és ő azt a javaslatot tette, hogy az iskola elvégzése után szolgáljunk még sorkatonaként is, hogy ebből is szerezzünk tapasztalatokat. Így 1959. augusztusáig tíz hónapot szolgáltam Tatán, az akkori 25. Harckocsi Ezrednél, és harckocsi parancsnoki kiképzést kaptunk. „Rákóczistaként” akkor négyen - név szerint Hunyadi Imre, Nagy Béla,és Tégla Imre - szolgáltunk ott, aztán a tiszti iskola elvégzése utána 1961-ben avattak minket tisztté.

Utána merre vezetett tovább az életük?

Hosszú ideig megint Tatán szolgáltam. Kezdetben a harmadik zászlóalj első századánál lettem szakaszparancsnok egy évig, majd két éven át századparancsnoki beosztást töltöttem be. Utána felkerültem az ezredtörzsbe, hadműveleti beosztásba. 1967-től kezdve a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hallgatója voltam, és három évvel később elvégeztem a páncélos parancsnoki szakot. Megint visszakerültem Tatára, de nem a „huszonötösökhöz”, hanem az időközben, 1961-ben megalakult 11. harckocsi hadosztály hadműveleti osztályára, ahol három évet dolgoztam, majd 1974-ben két évre Moszkvába mentünk, a vezérkari akadémiára. Ezt követően Tapolcán, a 8. harckocsiezred parancsnoki beosztását láttam el. Innen Székesfehérvárra vezetett az utam, az 5. hadsereg törzsébe. Itt, mint hadsereg hadműveleti osztályvezető, majd hadsereg törzsfőnök-helyettes szolgáltam. Következő állomáshelyem Zalaegerszeg: a nyolcadik gépesített lövész hadosztály parancsnoki beosztását láttam el, majd ismét Székesfehérvár következett, ahol az ötödik hadsereg törzsfőnökeként szolgáltam. 1988. májusában kerültem fel Budapestre hadműveleti csoportfőnöknek, majd 1989. december elsejével neveztek ki Magyar Néphadsereg vezérkarfőnökévé. Ezt a beosztást 1991. szeptemberéig töltöttem be, majd némi szünet után 1994 nyarától kezdve három éven keresztül helyettes államtitkárként katonai ügyekkel foglalkoztam, illetve még az oktatás és a tudományos munka tartozott hozzám. 1997-ben befejeztem a katonai pályafutásomat, ám utána még tettem egy kirándulást a polgári életbe: négy éven keresztül egy részvénytársaságnál voltam katonai tanácsadó. Feleségem betegsége miatt 2002 májusában véglegesen befejeztem a munkát. Természetesen azért a mai napig megmaradt a kapcsolat a Magyar Honvédséggel.

Hogyan élték meg a hadseregen belül a rendszerváltás korszakát?

1988-tól kezdve a rendszerváltás számos feladatot rótt a honvédségre is. Először is, elindultak az előző években a hagyományos fegyverek csökkentését célzó bécsi tárgyalások, ezeken vettem, illetve vettünk részt. Aztán 1989 abban is döntő szerepet játszott, hogy megszülettek azok a jogi szabályok, új törvények, amelyek egyrészt depolitizálták a hadsereget, - azaz megszüntették a hadseregen belül a pártszervezeteket - és gyakorlatilag megteremtették annak a feltételeit, hogy a jövőben a Magyar Néphadsereg milyen körülmények között alkalmazható. Fontos szerepet kapott a köztársasági elnök, mivel ő lett a hadsereg a főparancsnoka. A törvényalkotási folyamat során a Magyar Néphadsereg neve 1990. március 15-ével Magyar Honvédségre változott. A törvényi feltételek megteremtése, valamint a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások mellett a harmadik legfontosabb feladatunk az volt, hogy a rendszerváltás időszakát békés körülmények között tudjuk megoldani, a hadsereget ne kelljen bevetni. A kormány elhatározta, hogy a hadsereg létszámát mintegy 25-30 százalékkal kell csökkenteni. Kidolgoztuk ennek pontos módját, és 1990. március elsejével elindítottuk ezt a másfél éves folyamatot. Leszámítva persze a személyi állományt, mert itt három-négy éves kifutási időt kaptunk. Szintén igen lényeges feladatként jelentkezett, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Néphadsereg vezetése kettévált. Maradt egy 133 fővel működő minisztérium, és megalakult a Magyar Honvédség parancsnoksága. A szétválás előkészítése, végrehajtása, személyi állománnyal való elbeszélgetés, a beosztások elrendezése nagyon sok időt vett igénybe.

Felteszem a szovjet csapatok kivonulása is adott munkát az akkori honvédségnek.

Igen, a nemzetközi folyamatok is az enyhülés irányába mozdultak el, és 1989 decemberében született egy országgyűlési határozat, amely alapján 1990 januárjában megkezdődtek a tárgyalások a Magyarország területén állomásozó szovjet csapatok kivonásáról. Március 10-én Moszkvában aláírták a kivonulási dokumentumot, és március 12-én Hajmáskérről elindult az első katonaszerelvény. A szovjet csapatok kivonulása 1991. június 19-én fejeződött be – ezt a kivonulást is folyamatosan segítettük. Meg kell említeni, hogy a kivonulás gyakorlatilag két ütemben történt: a szovjetek elhatározása alapján már 1989. április 25-én kivontak már egy hadosztálynyi erőt hazánk területéről.

Milyen további tevékenységet folytattak akkoriban?

Nem mellékesen az 1989-es romániai eseményekben is együttműködtünk a román hadsereggel. Főleg felderítési adatokat adtunk át nekik, illetve különböző segélyszállítmányokat indítottunk útnak. Küldtünk egyrészt egészségügyi anyagokat, élelmiszereket. Lőszert és egyéb hadfelszerelést is felajánlottunk, de arra nem tartottak igényt. Ez gyakorlatilag megalapozta azt, hogy az elkövetkezendő időszakban nagyon jó kapcsolat alakult ki a román és a magyar katonai vezetés között. Ennek egyik eklatáns példája volt, hogy amikor az új kormány megalakult, akkor felkért bennünket Antall József leendő miniszterelnök, hogy Kovács János vezérőrnagy úrral, a katonai felderítő hivatal akkori vezetőjével menjünk ki Romániába, és tájékoztassuk a román vezetést. Konkrétan a román honvédelmi miniszterrel találkoztunk, és elvittük Antall József üzenetét, hogy milyen elképzelések vannak, és mit akar az új kormány. Szólnom kell még arról, hogy szerencsére a Magyar Honvédségnek nem kellett beavatkoznia az 1990. októberében kialakult taxisblokád helyzetébe, pedig voltak ilyen elképzelések is. A felszámolt munkásőrség fegyvereit viszont nekünk kellett begyűjteni. 1989. október 23-án, Budapesten pontban tizenkét órakor, vidéken 15 órakor átvettük a munkásőrség fegyverszobáinak az őrzésvédelmét, és ezt követően folyamatosan begyűjtöttük a munkásőrségnél lévő fegyverzeti anyagokat, elsősorban géppisztolyt, pisztolyt és lőszert. Ha jól emlékszem, mintegy 60 ezer géppisztolyt, néhány ezer pisztolyt és több millió lőszert gyűjtöttünk össze. Ne feledkezzünk el arról se, hogy az első öbölháború időszakában felkértek bennünket, hogy egy orvos egészségügyi csoportot küldjünk ki a térségbe. A művelet előkészítése gyakorlatilag 1990 őszén és 1991 elején történt meg. Harminchét fős orvos egészségügyi csoport indult el, települt ki a Közel-Keletre, és májusig hajtott végre egészségügyi feladatokat, dr. Svéd László – akkor orvos ezredes – vezetésével. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenem, hogy a varsói szerződés felszámolásával egyidejűleg megtörténtek a tapogatódzások a NATO irányába. Elindultak az úgynevezett békepartnerségi folyamatok, amelynek eredményeképpen aztán aláírhattuk a NATO-tagságra vonatkozó okmányokat, 1999. március 12-én.

Ugorva az időben, mennyire követi figyelemmel a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium jelenlegi tevékenységét?

Élő a kapcsolatom, időről-időre összejövünk, és megbeszéljük a mindenkor aktuális folyamatokat, eseményeket. Másrészt pedig a mindenkori honvédelmi vezetés, illetve a minisztérium meghív bennünket különböző gyakorlatokra, fórumokra, ahol van módunk kifejteni a nézeteinket, észrevételeinket. Személy szerint örülnék neki, ha a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elképzeléseit maradéktalanul végre tudnák hajtani. Ennek ugye nagyon fontos részei a haditechnikai beszerzések: harckocsik, tüzérségi eszközök, repülők, helikopterek, szállítóeszközök és így tovább. Ám ennél még fontosabbnak tartom, hogy megteremtsék a szükséges logisztikai hátterét. Ha nem lesz olyan állománya a Magyar Honvédségnek, aki ezeket az eszközöket kezelni tudja és a későbbiekben a kiképzést is végre tudja hajtani, másrészt a különböző logisztikai kiszolgálás feltételeit nem tudja megteremteni, akkor a rendszer nem fog működni. Szerencsére úgy érzem, hogy megfelelő figyelemmel, kellő hozzáértéssel tervezték a programot, és megteremtődnek a végrehajtásához szükséges feltételek. Így a Magyar Honvédség a jövőben is képes lesz ellátni azokat a feladatait, amelyeket az Alaptörvény előír számára.