Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aki felhők közé vágyik, annak először ugrania kell…

Szöveg: Angyalosi Andrea főtörzsőrmester | Fotó: a szerző felvételei |  2022. november 8. 15:30

Igazi nagyüzem volt a szolnok-szandaszőlősi repülőtéren az elmúlt két hétben. Voltak olyanok, akik már a sokezredik ejtőernyős ugrásukat teljesítették és voltak, akik pedig az elsőt.

2

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis pilótaképzési programjában részt vevő hadnagyok kiképzésének egyik fontos eleme az alapfokú ejtőernyős képzés, amely során tanúbizonyságot kell adniuk bátorságukról, illetve arról, hogy magas pszichés terhelés mellett is képesek végrehajtani az előírt feladatokat. A kiképzés során nyolc bekötött és egy tandemugrást hajtanak végre a pilótajelöltek az alakulat Speciális Ejtőernyős Kiképző Csoport tapasztalt oktatóinak felügyeletével. A kéthetes kiképzés végére mindenki sikeresen abszolválta az elméleti vizsgát és a kötelező ugrásokat.

A nem mindennapi feladat teljesítéséért dr. Bali Tamás ezredes, a bázis parancsnoka gratulált a pilótajelölteknek és oklevéllel is elismerte teljesítményüket.