Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Albán-magyar védelempolitikai igazgatói találkozó

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2024. február 26. 17:48

Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára február 22-23. között hivatalos látogatás keretében fogadta albán partnerét, Gjergji Methoxha védelempolitikai igazgatót és delegációját Budapesten.

LALA7996

A tárgyalás során a védelempolitikai igazgatók megvitatták az aktuális biztonságpolitikai kihívásokat, kiemelt figyelmet fordítva a Nyugat-Balkánt érintő kérdésekre, valamint NATO szövetségesként a tagállamokat érintő kihívásokra.

LALA8012

A felek egyetértettek abban, hogy országaik számára kiemelt fontosságú a NATO-tagság – Magyarország idén ünnepli csatlakozásának 25., Albánia pedig a 15. évfordulóját –, illetve a szövetség tevékenységéhez és műveleteihez való aktív hozzájárulás. Földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan mindkét ország a Nyugat-Balkán térségében kiemelt szerepet vállal a régió a békéjének és biztonságának megőrzésében.

A találkozó során az albán delegáció többek között tájékoztatást kapott a magyar haderőfejlesztési programról, valamint a tartalékos rendszer kialakításáról is.

LALA8015