Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Álló repülőgépnek ütközött egy német UAV Afganisztánban

Szöveg: Háború Művészete |  2010. március 22. 10:46

Afganisztánban az első repülése során, az egyik izraeli fejlesztésű Heron 1 típusú UAV balesetet szenvedett, mely gépekkel az ISAF Afganisztánban állomásozó német kontingense felderítési feladatokat kíván végrehajtani. A repülés rendben lezajlott, azonban a leszállás során, eddig ismeretlen körülmények miatt a Heron egy álló gépnek csapódott.

A baleset során egy ember megsérült, illetve mind a két gép megrongálódott. Az esetet, azóta is vizsgálják.

A német felségjelű Heronok március eleje óta állomásoznak Afganisztánban. 2010 januárjában 20 német katona utazott ki Izraelbe, hogy megkezdjék az új pilóta nélküli légi járművek üzemeltetéséhez a felkészülést. Ez azért is érdekes, mert a második világháború óta most történt meg először, hogy német katonák érkeztek Izraelbe, mellyel új alapokra helyezték a két ország kapcsolatát.

Az izraeli Heron-t, az Israel Aerospace Industries (IAI) és a német Rheinmetall vállalat közösen fejleszti. A 2009-ben aláírt szerződés alapján a német hadügyminisztérium az IAI vállalattól 2 millió euróért, 3 darab Heron 1-es UAV-t lízingel, melyeket nem titkolt céllal, Afganisztánban kívánnak bevetni.

1595898914