Amikor a másodpercek életeket jelenthetnek

Mikor lett a lövészet az élete része?

Nem is igazán a lövészettel kezdődött, inkább a fegyverek iránti vonzalommal. Ezt elsősorban édesapámnak köszönhetem, hiszen akkor találkoztam először fegyverekkel, amikor kiskoromban a tiszti szolgálata ideje alatt olykor mellé szegődtem. Emellett akkor még létezett a Magyar Honvédelmi Szövetség, ahol több versenyt és családi napot szerveztek, amiket rendszeresen látogattunk. Hamar a fegyveres pályára orientálódtam; voltam sorköteles katona, majd határőr, végül pedig rendőr lett belőlem. Megtanították hogyan kell a fegyvert használni, kezelni, viselni, felhívták a figyelmet a javítandó hibákra, és mindezt a tapasztalatot át tudtam ültetni a versenyzésre.

Mikor kezdett el versenyezni, illetve az azóta elért eredményei közül van esetleg olyan, amire különösen büszke?

Tizennyolc éves korom óta versenyzek kisebb-nagyobb megszakításokkal. Az eredményeim közül kettőt emelnék ki: 2005-ben nyolcadik helyezést értem el a Belügyminisztérium Országos Lőbajnokságán, Kecskeméten. Ezt azért érzem nagy dolognak, mert nem saját, hanem egységkészletből kapott fegyverekkel kellett lőnünk. Ennél is büszkébb vagyok arra, hogy egy alakulatsorakozónkon a fejlődésem elismeréseként a lőkiképzőnk átadta nekem a saját kupáinak egyikét, még 1998-ban, amit egy olyan verseny alkalmával nyert, amelyen mindketten elindultunk.

Augusztusban Csomán János rendőrségi lőkiképzővel 9 milliméteres lőszereket teszteltek. Mi adta ennek a horderejét?

Ezt a kérdést érdemes szakmai és technikai szempontból egyaránt megvizsgálni. A 9x19 milliméteres kaliber egy nagyon régi, jól bevált lőszertípus, ezt tüzeli a rendvédelmi szerveknél és a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyverek többsége, például a CZ P07 és a CZ P09 pisztolyok, illetve a CZ SCORPION EVO géppisztoly is. A kereskedelemben megtalálható lőszerek közel kilencven százalékát lefedte a teszt; egyaránt vizsgáltuk a katonai és a sport területén való felhasználásra specializálódott beszállítók töltényeit. Ráadásul laboratóriumi körülmények helyett mi a szabadban, szabadkézből leadott lövéseket teszteltünk, a versenyeken általánosnak számító 10-25 méter helyett 50, illetve 100 méterről. Ezzel alapvetően az volt a célunk, hogy teszteljük a lövedékek ballisztikáját, szórásképeit és sebességüket, másrészt kíváncsiak voltunk János képességeire is.

Milyen eredmények születtek és azokat hogyan lehet hasznosítani a későbbiekben?

Ennyi idővel és ennyi versennyel a hátam mögött sem gondoltam volna, de lőszer és lőszer között is van különbség, és nem csak eltérő márkák esetén, hanem egyazon dobozon belül is. Igazából a teszt ötlete is így született meg: azt tapasztaltam az MH Altiszti Akadémián egy általam bevezetett képzésen, hogy néha hasonló célzás ellenére teljesen máshova csapódnak be a lövedékek, ami pedig csak azt jelenthette, hogy nem lövő, hanem technikai hibákról van szó. Az eredmény elsősorban ébresztő volt: több esetben egészen meglepő kimenetele lett egy-egy lövéssorozatnak, ahhoz képest, amire előzetesen, a töltény típusa alapján számítottunk. Emellett rávilágított arra, hogy az adott feladattól függően mekkora jelentősége van a megfelelő lőszertípus kiválasztásának.

Mennyivel másabb katonákat képezni, mint civileket?

Azt gondolom, jogszabályi háttér alapján kell különbséget tenni, hiszen teljesen más előírások vonatkoznak egy polgári és egy katonai lövészet végrehajtására; mások a feladatok, a normák és a követelmények is. A végeredmény viszont ugyanaz: meg kell tanítani az embereket lőni, amely egy összetett folyamat.

Mit mondana, mi a sikeres lövész titka és ehhez képest mitől lesz valaki jó lőkiképző?

A sikeres lövész titka a gyakorlás, a gyakorlás és még több gyakorlás! A lövészet egyszerre sport és hobbi, illetve számomra egy jó értelemben vett megszállottság is. Ahhoz pedig, hogy valaki jó lőkiképző legyen, a tapasztalat a legfontosabb. Bizonyos fokig talán szerencse kérdése is, hiszen kell, hogy az ember útját keresztezze egy-két kiváló oktató. Másrészről elengedhetetlen a rátermettség, a magas fokú empátia, rengeteg türelem, illetve a pszichológiai vonatkozású tudás. Elég sokrétűnek kell lenni ahhoz, hogy valaki jó lőkiképző legyen. Nem minden jó lövő lesz jó lőkiképző, de ugyanez igaz visszafelé is!

Mikor mondhatja azt valaki, hogy biztos a tudása, ha lövészetről van szó?

Én azt mondom, hogy ez egy készség, amit fenn kell tartani és ez kétféleképpen lehetséges. Az egyik mód a heti többszöri gyakorlás, beleértve azoknak az izomcsoportoknak az edzését, amelyek a lövészethez szükségesek. A másik pedig a versenyzés, ugyanis amellett, hogy rengeteg tapasztalatot ad, folyamatos önfejlesztésre ösztönöz. Szintén egy fontos tényező, hogy mindig tudd, hol a fegyvered, amihez pedig elengedhetetlen a lövés nélküli, úgynevezett szárazgyakorlás.

Lövészetkor – akár sportlövőkről, akár hivatásosakról beszélünk – mennyire fontos a mentalitás?

A lövészet tipikusan egyéni sport, te kellesz hozzá, a kezeid és a szemeid. Az elsütés viszont agy és izom kapcsolat! Lőkiképzőként, illetve lövészetvezetőként iszonyatosan hamar kiderül számomra, hogy ki az, aki csak testben van jelen a lövészeten, lélekben viszont teljesen máshol jár. A lövészetnek egyébként van egy sajátossága, mondhatnám azt is, hogy betegsége; a dörejiszony. Azt a jelenséget nevezzük így, amikor valaki másképp húzza meg az elsütőbillentyűt, azaz beleránt a lövésbe, mivel fél a lövés hangjától. A dörejiszony nem tesz különbséget hivatásos és civil között, így nyilván egy olyan faktor, amin dolgozni kell és szerencsére lehet is.

Az emberi tényező mellett beszéljünk a fegyverről is. Egy új típus bevezetése után mennyi időt vesz igénybe az átszokás?

Maradjunk csak az új CZ pisztolyoknál és a Parabellumnál, amit leváltott. Bár mindkettő rövid cső hátrasiklásos rendszer ugyanazzal a kaliberrel, orbitális különbség van köztük súlyban, elsütésben és irányzékban is. A CZ P09 egy modernebb pisztoly, ami modernebb gondolkodást is igényel. Az átszokás mindenképp időigényes, de igazából attól függ az üteme, hogy hányszor használja az ember a fegyvert. Meg kell lennie a motivációnak, hogy igen, én ezt szét akarom szedni és össze akarom rakni újra és újra, mert az életem múlik rajta és bíznom kell abban, hogy szükség esetén tudom használni!

Mi a véleménye a lőszimulátorok fokozatos térnyeréséről, valóban forradalmasítják a lőkiképzést?

Még meglehetősen új a rendszer, ezért csak ismerkedünk vele, viszont eddig nagyon élethűnek találom, rengeteget lehet vele tanulni. A szakutasításban szereplő összes feladatot tartalmazza a számítógépes program, legyen az statikus vagy dinamikus. Hozzá kell tennem, teljesen más, amikor a való életben lövés előtt nekem kell megtöltenem a fegyvert és amikor egy szituációs lövészetkor már „töltött” fegyvert kapok a kezembe. A különbség másodpercekben mérhető, a másodpercek viszont életekben. A Rendőrtiszti Főiskolán egyszer csináltunk egy erre vonatkozó tesztet, a kiképzőnk 7-8 méter távolságból indulva gond nélkül „késelt meg” meg minket – természetesen gyakorlókést használva –, mielőtt elő tudtuk volna venni a fegyvert. Ekkor még a korábban rendszeresített PA-63 típusú maroklőfegyvert használtuk, a mára már autentikusnak is mondható bőr tokkal rendszeresítve. Ennek ellenére a lőkészségen bizonyosan segít, az Amerikai Egyesült Államokban nem véletlenül használják már több évtizede.

Végül árulja el, kinek ajánlaná tavaly megjelent, Gondolatok a lövészetvezetésről című első könyvét?

Mivel alapvetően életrajzi jellegű a könyv, tehát a saját utamat mutattam be benne, egyaránt ajánlom hivatásosoknak és sportlövőknek, illetve azoknak is, akik szorosan nem kötődnek a lövészethez. Eddig nagyon jók a visszajelzések, több mint kétszáz példány kelt el, ráadásul szakdolgozati forrás is lett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A folytatás pedig már készülőben!