Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ankara nem kér Rasmussenből?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. március 28. 10:33

Mégiscsak vannak kifogásai Törökországnak Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök esetleges NATO-főtitkári kinevezése ellen szombati dán rádiójelentések szerint. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök személyesen közölte telefonon dán kollegájával, hogy török részről továbbra is komoly fenntartások vannak kinevezésével kapcsolatban.

Erdogan ezzel közvetve ellentmondott Abdullah Gül török államfőnek, aki pénteken jelezte: országa nem vétózná meg, hogy Rasmussen legyen a NATO következő főtitkára.
Az NTV török tévécsatornának Erdogan korábban kifejtette: Rasmussen “komoly ingerültséget okozott muzulmán országokban" a legnagyobb dániai lapban néhány éve megjelent Mohamed-karikatúrák ügyében tanúsított magatartásával. Ezek az országok arra ösztökélik a török kormányt, hogy akadályozza meg Rasmussen kinevezését – mondta Erdogan.

Az észak-atlanti szövetség egyik legerősebb hadseregével rendelkező Törökországot az iszlamista gyökerű konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kormányozza. A párt egyebek között kifogásolja, hogy a dán kormány mind a mai napig engedélyezi a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szócsövének számító kurd Roj TV dániai működését. “A pártnak megvannak a maga elvei, amelyekkel én nem ellenkezhetek" – jegyezte meg Erdogan az interjúban.
Hivatalosan meg nem erősített sajtójelentések szerint Rassmussen a legesélyesebb arra, hogy utódja legyen a nyáron leköszönő NATO-főtitkárnak, a holland Jaap de Hoop Scheffernek. E jelentések szerint az amerikai kormány és a legnagyobb európai NATO-tagállamok is a jobboldali liberális dán kormányfő mögött állnak.

Az észak-atlanti szövetség tagállamai általában konszenzussal döntenek a szervezet főtitkárának személyéről, ám ha a többi 25 tagállam támogatja Rasmussent, Törökországnak egymagának nehéz lenne megakadályozni főtitkárrá válását – vélik elemzők. A szervezet tagországainak vezetői legközelebb április elején tartanak csúcsértekezletet.