Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Áprilisban zárul, de folytatódhat a reintegrációs program

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 4. 6:01

Nyár végén születhet megállapodás Magyarország és Norvégia között a haderőt elhagyó katonák elhelyezkedését segítő program folytatásáról; a Katonák munkaerő-piaci reintegrációjának programja elnevezésű, áprilisban záruló projekt keretei között eddig 1600 katona szerzett szakképesítést – mondta Sásik László nyugállományú ezredes, projektmenedzser február 3-ai, csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A nyugállományú ezredes közlése szerint a két éve indult program célja, hogy segítse a haderőt elhagyó szerződéses és hivatásos katonákat a civil társadalomba való visszatérésben.

A résztvevők többségének szakképzését száz százalékban finanszírozták, így például az „állásmegtartás" érdekében" hídépítő, karbantartó, protokoll, logisztikai és személyügyi képzettséget szereztek – mondta Sásik László.

A honvédséget elhagyók például targoncakezelőként, honlapfejlesztőként és vállalkozóként is el tudtak helyezkedni leszerelésük után – tette hozzá.

A programot 532 millió forintból (tíz százaléka önrész volt) valósították meg, ebből a pénzből országos hálózatot alakítottak ki. A továbbszolgálók közül 710-en, míg a honvédséget elhagyók közül 770-en juthattak valamilyen képzettséghez. A program keretei között további 80 ember részesül április közepéig valamilyen képzésben – mondta a projektmenedzser.

A programban több civil szervezet, egyetem, minisztérium, érdekképviselet, klub is részt vett.